Utazás

Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a hosszú hétvégén

A gyalogosok és a kerékpárosok a március 13-15-ei hosszú hétvégén sem vehetik birtokba a területeket az operatív törzs koronavírus-járvány miatti kezdeményezésére.

Elmarad a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása

„A főváros, figyelemmel az elmúlt hetek tapasztalataira - amikor a fővárosi köztereken és közparkokban a járványügyi védekezés szempontjából is kritikus mennyiségű ember töltötte szabadidejét -, növelni kívánta az igénybe vehető közterületek számát azzal, hogy megnyitja a gyalogos és a kerékpáros forgalom előtt a pesti alsó rakpartot, és a március 17-én kezdődő felújítás előtt utoljára a Lánchidat” - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A főváros a nyitásról szóló döntés szándéka és célja szerint a járványügyi védekezés szempontjait is figyelembe vette - fűzték hozzá.

A járványügyi védekezést azonban az operatív törzs irányítja, és úgy tartja helyesnek a fővárosi önkormányzat, ha az operatív törzstől érkező felhívásoknak minden érintett eleget tesz. Ennek jegyében a törzs vezetője, Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésének megfelelően, a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása a gyalogosok és a kerékpárosok számára elmarad, azon továbbra is csak az autósforgalom közlekedhet - áll a közleményben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hozzátették: a rakpart és a Lánchíd megnyitásához illeszkedő, a járvány elleni védekezés szempontjainak is megfelelő programelemeket a fővárosi önkormányzat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítja meg.

Hamarosan kezdetét veszi a Lánchíd korszerűsítése Budapesten, ezért a március 17-i, részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a hídjárdát is - közölte a BKK.

Forrás: MTI, leadfotó: Rohan Hakani / Pexels

Oldalak

Utazás
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...