Utazás

Ez az oka, hogy nemsokára teljesen eltűnhet az ózonlyuk

A Föld ózonrétege 2050-re helyreáll, a rajta keletkezett lyuk pedig nem sokkal később teljesen eltűnhet az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) jelentése szerint – írja az MTI.

Élet ózonréteg nélkül?

Az ózonréteg elvékonyodását főleg az 1970-es évek közepén az aeroszolokban és hűtőszekrényekben használt klórozott-fluorozott szénhidrogének (CFC-k) okozták, amelyek úgynevezett ózonlyukakat hoztak létre, köztük egy különösen nagyot az Antarktisz felett. Ez rendkívül nagy veszélyt jelentett, ugyanis az ózonréteg épsége elengedhetetlen a földi élethez. A légkör ezen része felelős többek között a nap UV-sugarainak szűréséért, amelyek DNS-károsító, rákkeltő és immunrendszer-gyengítő hatásúak, ráadásul ózonréteg nélkül sok növény és mikroorganizmus teljesen életképtelenné válna, ami egész ökoszisztémák összeomlását eredményezné.

Szerencsére egy globális együttműködés keretein belül a világ összes országa felhagyott a CFC-k használatával 2000 és 2010 között, ami lehetőséget adott az ózonréteg gyógyulására. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerint az Antarktisz feletti ózonlyuk 2024-ben kisebb volt, mint az elmúlt években, ami biztató hír a bolygó egészségének szempontjából.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A montreali jegyzőkönyv és hatása

Az 1987-ben aláírt montreali jegyzőkönyvnek köszönhetően az ózonréteget lebontó vegyi anyagok fogyasztása és termelése mára több mint 99 százalékkal csökkent. Az ózonréteg így a század közepére visszatérhet az 1980-as évek szintjére. Ennek saját bőrünkön is érezni fogjuk pozitív hatásait, ugyanis világszerte csökken majd a szürkehályog és a bőrrák kockázata, valamint az UV-sugárzásnak való túlzott kitettséghez kapcsolódó ökoszisztéma-károsodás. Ha a jelenlegi politikák változatlanok maradnak, az ózonréteg várhatóan 2066 körül éri el az 1980-as (a lyuk megjelenése előtti) értékeket az Antarktisz felett, 2045-re az Északi-sark felett, 2040-re pedig a világ többi részén.

Az új-zélandi Canterbury Egyetem kutatói ugyanakkor 2023-ban arra figyelmeztettek, hogy az elmúlt években kibontakozó új űrverseny miatt akár ismét pusztulásnak indulhat az ózonréteg.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...