Utazás

Véget ért a bűnügyi regénybe illő nyomozás, megoldódott a 77 éves rejtély

Majdnem nyolc évtized után azonosítottak Hollandiában egy férfit, akinek holttestét a második világháború után egy tömegsírban találták meg a nácik legrosszabb hollandiai börtöne mellett. Mint kiderült, az áldozat a holland ellenállás hőse volt.

Kiderült, ki volt a nácik áldozata

Hetvenhét év után azonosították egy férfi holttestét, akit a második világháború idején tömegsírban temettek el egy holland börtön mellett. „Egy bűnügyi regénybe illő hosszú nyomozás”, benne az áldozat maradványainak összehasonlító DNS-vizsgálata eredményeként sikerült hivatalosan is megállapítani, hogy az illető egy bizonyos Cornelius Pieter „Kees” Kreukniet nevű ellenálló, aki 50 év körüli lehetett halála pillanatában, és aki egy Hágában illegálisan terjesztett újság nyomtatásában vett részt – közölte egy alapítvány, amely a háborús eltűntek felkutatásának szenteli tevékenységét.

Kreuknietet 1944-ben tartóztatták le a németek, amikor az újság nyomtatásához egy rossz címre küldött papírszállítmány felkeltette a náci titkosszolgálat figyelmét.

A vizsgálat során megállapították, hogy a férfit kivégzőosztag lőtte le, majd testét egy tömegsírba dobták Hágában, a Scheveningen kerületben lévő börtön területén kívül. Holttestét – másik nyolc emberével együtt – 1947-ben fedezték fel, és mindannyiukat ismeretlenként temették el.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A Ronald Klomp vezette alapítvány a hadsereg holttestazonosító szolgálatával karöltve széles körű kutatást indított, kezdve a férfin talált ruhamaradványokkal, amelyek elvezettek egy, a lakhelyéhez közeli bolthoz, és tanulmányozva a börtönkartotékokat, amelyek szerint a fogoly tüdőgyulladásban halt meg. A ruházatnak és a fogászati leleteknek köszönhetően végül sikerült eljutni egy rokonhoz, a férfi egy dédunokaöccséhez, akinek összehasonló DNS-vizsgálatával végleges megerősítést nyert az áldozat személyazonossága.

Nyughelyüket a mai napig keresik, ám kérdés, rájuk lelnek-e valaha a régészek.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Utazás
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...
Fashion&Beauty
A téli divat legszebb arcát mutatja, amikor a kabát nem csupán praktikus réteg, hanem az egész megjelenés meghatározó eleme. Idén a tervezők különösen magasra tették a lécet: izgalmas textúrák,...
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?