Utazás

Elszabadult oroszlán sétálgatott a zsúfolt nagyváros utcáin - Videó

Elszabadult egy oroszlán a dél-pakisztáni Karacsi városának főútján kedden, két órán keresztül pánikot okozva a csúcsforgalomban, míg ismét be tudták fogni – közölte a helyi rendőrség.

Békésen sétálgatott a forgalmas városban

A felnőtt oroszlánt tulajdonosa szállította a forgalmas kikötővárosban, amikor az kiszabadult. Miután egy ideig az utakon bolyongott, a vadállat egy közeli ház alagsorában húzódott meg. "Egységeink azonnal a helyszínre siettek. Allahnak hála, biztonságban befogtuk, és senki sincs veszélyben többé" – jelentette ki Muhtjar Szumro vadvédelmi felügyelő az oroszlán befogásának helyszínén. Hozzátette, hogy a nagymacskát a hatóság egyik létesítményébe szállították, ugyanis oroszlánokat tilos lakott területen tartani.

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a történtek hatalmas közlekedési dugót okoztak, mivel a sajtó és a bámészkodók tömege is kivonult, hogy sikerüljön megpillantani az elszökött nagymacskát.
Kattints a további képekért!

Korábban már írtunk arról, hogy egy magyar szervezet igencsak drasztikus akciót vitt véghez Zamárdiban. Az esetről most Bochkor Gábor is elmondta a véleményét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Utazás
A közösségi közlekedés különböző formái egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert Magyarországon, viszont a vonatokon és buszokon felejtett tárgyak száma is emelkedik.
Lifestyle
2025 elején is tovább pörög a hazai autópiac, tavalyhoz képest megnyugtató mértékben emelkedett a friss forgalomba helyezések száma, és ismét csúcsra tört egy, a magyarok szemében már régóta...
Egészség
Gondoltad volna, hogy van egy olyan különleges illat, amely tudományosan bizonyítottan javítja a kognitív funkciókat, beleértve a memóriát és a döntéshozatali képességet, mivel az illóolajában...
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt bolgár látnok előre megjósolta, mely csillagjegyek remélhetnek szakmai és magánéleti sikereket a 2025-ös esztendőtől.
Lifestyle
Ezt a képrejtvényt tényleg csak azok tudják megfejteni, akik fantasztikus megfigyelőképességgel és tökéletesen működő ösztönökken rendelkeznek.
Lifestyle
Bizony, bármily hihetetlen, a születési hónapod alapján tényleg kikövetkeztethető, ki lesz a Nagy Ő az életedben.