Utazás

Ekkor fejeződhet be az ukrajnai háború

Mi lesz a zaporizzsjai atomerőmű sorsa?

Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője pedig szerdán az áramvezetékek elvágását helyezte kilátásba, amennyiben Európa legnagyobb atomerőművét, a zaporizzsjai létesítményt rákötik az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget hálózatára. „Úgy vélem, hadseregünk készen fog állni erre, ha szükségessé válik” – mondta az RBK-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva.

Kotyin szerint ez még az előtt megtörténhet, hogy az atomerőművet leválasztják az ukrán hálózatról. Mint mondta, Oroszország már régóta össze akarja kapcsolni az atomerőművet a Krím félszigettel.

“Ehhez teljesen le kell választani az atomerőművet az ukrán energiahálózatról és rá kell csatlakoztatni arra a vezetékre, amely a Krímet összeköti a kahovkai vízerőművel” – ismertette az Enerhoatom vezetője.

Kotyin kijelentette, hogy az ukrán csapatok ebben az esetben lőni fogják az áramvezetékeket.

Fotó: 123rf

Lengyelországba és Németországba zavartalanul folyik a kőolaj tranzitja a Barátság csővezetéken.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...