Utazás

Ilyet még a régészek sem láttak: egy várandós nő múmiája rejlett az egyiptomi szarkofágban

Az archeológusok eddig úgy hitték, a szarkofágban egy Hor-Dzsehuti nevű pap múmiája található, most azonban kiderült, hogy nagyot tévedtek.

A múmia, aki gyermeket hordott a szíve alatt

Dolgozzon bármilyen lelkiismeretesen és makacs kitartással, a régész is tévedhet. Különösen akkor állhat fenn ennek veszélye, ha az archeológus egy olyan régi történelmi korszakra specializálódott, mint például az ókori Egyiptom érája. A régészek és a történészek mindeddig azt hitték, egy Hor-Dzsehuti nevű pap múmiáját rejti az a szarkofág, mely még 1826-ban érkezett Varsóba, Lengyelország fővárosába. Csakhogy a Varsói Múmiaprojekt elnevezésű tudományos kezdeményezés keretében most ismét tüzetes vizsgálatnak vetették alá a több ezer éves leletet, és kiderült, hogy ez a réges-régi teória teljes tévedés: valójában egy várandós nőt mumifikáltak Egyiptomban. Ez az első olyan ismert eset, amikor olyan női múmiát fedeztek fel, aki gyermeket hordott a szíve alatt, mielőtt elhunyt. A szakértők megállapítása szerint a nő ráadásul a terhessége kései szakaszában járhatott - írja a BBC. A Varsói Múmiaprojekt szakértői emellett úgy vélik, a női múmia a magasabb társadalmi csoportok valamelyikéhez tartozhatott, s húszas éveiben járhatott, amikor ehalálozott - feltehetően az időszámításunk utáni első században.

Fotó: 123rf

"A titokzatos hölgy"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A feltételezések szerint a magzat 26-30 hetes lehetett. Az archeológusok szerint nem teljesen egyértelmű, hogy a magzatot miért nem választották el az anya testétől és miért nem balzsamozták be külön - egyes feltételezések azonban arra mutatnak, ennek az egyiptomiak halálról és másvilágról vallott felfogásához lehet köze. Felfogásuk szerint a túlvilági életben okozott volna fizikai nehézséget a magzat számára, ha elmozdítják. A női múmiát a régészek egyébként csak "a titokzatos hölgy"-ként emlegetik, ugyanis a test eredete erősen megkérdőjelezhető. Mint említettük, a múmiát 1826-ban adományozták a Varsói Egyetemnek. Az adományozó azt állította, hogy a test Théba híres városából származik, azonban a kutatók kétségbe vonják az állítás hitelességét, mivel elmondásuk szerint ebben az időszakban számos kókler próbálta azt a látszatot kelteni, hogy az általa áruba bocsátott régészeti kincs nevezetes lelőhelyről származik, ezáltal is növelve a lelet értékét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...