Utazás

A héten az összes járványügyi korlátozás megszűnhet az Egyesült Királyságban

Visszavonulóban van a járvány?

A lezárások és egyéb nem gyógyszertudományi jellegű beavatkozások életmentő fontosságúak voltak abban az időszakban, amikor a tudósok és az orvosok világszerte az új variánsok észlelésén és az e vírusváltozatokra adandó válaszintézkedéseken dolgoztak. Ám e zárlatok is jelentősen megterhelték az emberek életét és megélhetését – áll a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleményében. A Downing Street kiemeli, hogy a jelenléti oktatás korlátozása hátrányos hatást gyakorolt a gyerekek tanulmányi előmenetelére, mentális egészségi állapotára, fejlődésére, sőt jövőbeni kereseti lehetőségeire is.

Boris Johnson hivatala hangsúlyozza azt is, hogy az oltási kampány mellett folyamatosan jelennek meg különböző vírusellenes szerek. Ezek jelentősen csökkentik a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedés és halálozás kockázatát. A legutóbbi adatok egyértelműen a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulását mutatják.

A brit egészségügyi minisztérium friss jelentése szerint az elmúlt egy hétben kimutatott új koronavírus-fertőződések száma 24,6 százalékkal csökkent az előző heti adathoz képest. Csökkenésnek indult a koronavírus-fertőződésből eredő, kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma is - írja az MTI.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Fotó: 123rf

A szakértők szerint az ivermectin nevű parazitaellenes szer nem segíti a koronavírusban szenvedő betegek felépülését.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.