Dubaj, a magyarok új kedvence - Megnéztem, miért szeretjük annyira

Az elmúlt másfél évben egyre több ismerősöm jelentkezett be erről a távoli és nagyon izgalmas helyről. Engem is már évek óta foglalkoztat, milyen is lehet ez a sokak szerint “nagyon más világ”, így nagyon örültem, amikor végre én is lehetőséget kaptam, hogy személyesen is megtapasztaljam.

Ha Dubajra gondolunk, szinte mindenkinek a hatalmas épületek, felhőkarcolók, gazdagság jut eszébe. Na meg persze a hagyományos muszlim viseletbe öltözött nők és férfiak. Annyira nem vagyunk messze az igazságtól, de azért jóval több van ebben a városban, mint az üres csillogás. Megmutatom, én hogyan láttam!

Bemelegítés

Azt vettem észre magamon, minél idősebb vagyok, annál kevésbé szeretem a hideget. Persze tudom, minden évszakban meg kell találni a szépséget, de valahogy nekem a nyárban ez mindig könnyebben ment. Éppen ezért voltam nagyon boldog, amikor november elején, kilépve Dubaj repterének hatalmas épületből, szinte megszédített az a nyári meleg, amelyben itthon csak augusztusi éjszakákon van részünk. Mivel késő este érkeztünk meg a városba, nézelődésre már nem nagyon maradt idő. Ám már ott éreztük, hogy az éjszakai fényár valami nagyon izgalmasat ígér és legszívesebben azonnal indulnánk felfedezni a várost. A szállodánk - a Rove Downtown, egy igazán szimpatikus és modern hotel - mindössze pár száz méterre volt a Burj Khalifától, így természetesen nem hagyhattuk ki, hogy a beköszönő képeket ott azonnal el ne süssük.

Miután a sajtócsapatból mindenki megkapta a kulcsát, nagyjából azonnal be is dőltünk az ágyba, ugyanis tudtuk, hogy másnaptól rengeteg jó dolog vár ránk. Reggel még fel sem ébredtem a kávétól, már egy olyan városrészen találtam magam, amelyhez hasonlót talán még sosem láttam.

A La Mer Beach Dubaj egyik legújabb “oázisa”, amely tökéletes egy kikapcsolódós naphoz. Található itt egy új, Laguna Waterpark névre keresztelt aquapark többféle medencével, csúszdával, bármedencével, hogy mind a kicsik, mind a nagyok megtalálják a kedvükre való szórakozást.

(Kattints a képre és nézz körül!)

Ezen kívül a természetes vizek kedvelői egy mesterségesen kialakított, gyönyörű, fehér homokos strandon élvezhetik a napsütést és a hűs habokat.

Az egész partszakasz a pihenést, feltöltődést, kikapcsolódást szolgálja és mindent úgy alakítottak ki, hogy ezeket az igényeket gyorsan, hatásosan és mellé nagyon stílusosan lehessen kielégíteni.

Természetesen akkor sem kellett messzire mennünk, amikor megéheztünk. A La Mer 1,3 millió négyzetkilométeres területén válogathattunk a jobbnál jobb (összesen 77!) éttermek közül az olasz ízektől, a gyorskaján keresztül az ínyenc francia vagy helyi fogásokig. Én személy szerint imádtam ezt a részt: pálmafák, trópusi virágok, finom falatok mindenütt. Napokig maradtam volna.

Miután egy jó erős kávéval lezártuk az ebédet, készen álltunk a következő kalandra: a nemrég átadott Dubai Frame-et, a keretre hasonlító gigalátványosságot vettük célba. A gyönyörű arany keret úgy kapja el a tekintetet, hogy a város szinte minden pontjáról muszáj megcsodálni, mert az ember nem hiszi el, hogy ilyen létezik. Közelről megnézve még monumentálisabb az egész épület, amely a késő délutáni nap fényében úgy csillogott, mint egy nagyon drága műtárgy.

(Kattints a képre és nézz körül!)

A keret egyébként nemcsak installáció, látogatóközpontként is szolgál. Segít megérteni a várost, ugyanis Dubaj múltját, jelenét és jövőjét egyszerre szimbolizálja. A legtetejére egy lift segítségével juthatunk fel. Itt nem csak azt tapasztalhatjuk meg, milyen egy üvegpadlón keresztül szemlélni a világot 150 méter magasból, hanem történelemleckét is kapunk a hatalmas ablakokon át.

A keret egyik oldalán kitekintve a régi Dubajt láthatjuk annak történelmi épületeivel, míg a másik felén át megnézhetjük a friss, modern, fejlődő Dubajt, úgy, ahogy a legtöbben a képekről, filmekből ismerjük. Lenyűgöző érzés a kettő határán, a magasban állni.

Ez az élmény úgy megérintett mindenkit, hogy alig tudtunk elszakadni a látványtól. Pedig nem sokkal később már az esti Dubaj fényei között sétálgathattunk.

Rengeteg lehetőség van itt a kikapcsolódásra, vacsorázásra, de ahhoz, hogy valóban egész más szemszögből láthassuk ezt a helyet, más közlekedési módot is kell választanunk. Dubajon szinte teljes hosszában végighúzódik egy mesterséges folyó, a Dubai Canal. A város több pontjáról is indulnak sétahajók, ránk a Festival City elnevezésű hatalmas bevásárlóközpont mögötti kikötőben várt egy kivilágított bárka.

Miközben kellemes tempóban végigcsorogtunk a csatornán és helyi fogásokból alaposan bevacsoráztunk, tátott szájjal figyeltük a várost kívülről, mégse éreztük soha ennyire közel magunkhoz eddig. Lenyűgöző élmény volt végignézni ezt a sok különféle épületet, lakóházakat, irodákat és felhőkarcolókat. Mint megtudtuk, Dubajban szinte követelmény, hogy ne szülessen két egyforma építmény. (Ezzel a társasággal hajókáztunk.)

Oldalak

Szólj hozzá Te is!