Sokkoló, melyik történelmi személy dédunokája ez a férfi - egy DNS-vizsgálat derítette ki
Meghozta gyümölcsét az évtizedeken átívelő munka
A kutatók 14 évig dolgoztak azon, hogy használható DNS-t tudjanak kinyerni az erősen megrongálódott hajból, amelyet a Smithsonian – ahol szobahőmérsékleten tárolták - 2007-ben adott vissza LaPointe-nek és nővéreinek. Willerslev felidézte, hogy egy magazinban olvasott róla, hogy LaPointe-ék visszakapták Ülő Bika hajtincsét, és ezért megkereste a férfit.
A tudóst LaPointe kérte fel rá, hogy DNS-vizsgálattal igazolja a családi kapcsolatot.
A Science Advances című szaklapban közzétett tanulmányból kiderül, hogy a hajszálakban nagyon kevés használható DNS volt, és ezért sok idő kellett egy olyan módszer kifejlesztéséhez, ami korlátozott mennyiségű ősi DNS-t tesz összehasonlíthatóvá ma élő ember DNS-ével.
Ülő Bika, lakota nevén Tatanka Ijotake, a sziú indián törzseket egyesítette a földjeiket elfoglaló telepesek elleni küzdelemben. 1876. június 25-én a Little Bighorni csatában az általa vezetett indiánok legyőzték George Armstrong Custer 7. lovasezredét. Ülő Bikának két hivatalos temetkezési helye is van, az egyik az észak-dakotai Fort Yatesben, a másik pedig Mobridge-ben, Dél-Dakotában.
LaPointe szerint valószínűleg nem a Fort Yates-i sírban, hanem Mobridge-ben vannak dédnagyapja maradványai. Mint mondta, DNS-vizsgálattal azonosítani lehetne a maradványokat is.
(MTI/Reuters)
Fotó: 123rf
Egy kis indonéz szigeten, Szulavézin él a toradzsa nevű törzs, melynek tagjai sokszor évekig nem temetik el halottaikat.