Utazás

Csak a vak szerencsének köszönheti az életét az az alelnök, aki ellen merényletet kíséreltek meg

Fegyvert fogtak az argentin alelnökre.

A merénylet meghiúsult

A merényletkísérlet Cristina Fernández de Kirchner otthona előtt történt, ahol az alelnök éppen híveit fogadta, akik azért gyűltek össze, hogy támogatásukat fejezzék ki a korrupcióval gyanúsított politikus felé.

A helyszínen készült felvételen látható, ahogy a támadó egyenesen Kirchnerre szegezte a fegyvert. Az ügyben megszólaló Alberto Fernández elnök azt mondta, a fegyver meg volt töltve, és a gyanúsított meg is próbálta elsütni, viszont egyelőre tisztázatlan okok miatt nem sült el, s az alelnök „csupán ennek köszönheti életét".

„A támadást a lehető leghatározottabban el kell ítélnie egész Argentínának, beleértve az összes politikai erőt, mivel ez a demokráciánkat érinti” – fogalmazott televíziós beszédében az elnök, aki egyébként péntekre munkaszüneti napot hirdetett a merényletkísérlet miatt.

„Vitatkozhatunk, lehetnek súlyos nézetkülönbségeink, de a gyűlöletbeszédnek nincs helye, mert erőszakot szül, amelynek nincs helye a demokráciákban”

– szögezte le.

Cristina Fernández de Kirchnerre az előző héten 12 év börtön és közhivataltól eltiltás kiszabását kezdeményezte az ügyészség, mert a vád szerint 1 milliárd dollárnak megfelelő összeggel károsította meg az országot bűnszervezet irányításával, melyen keresztül jogellenesen egyik barátjának és szövetségesének ítéltek oda 51 útépítési közbeszerzést. (MTI)

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Home&Design
Miért állítunk karácsonyfát, honnan az üveggömbök hagyománya és mikor lett a piros és zöld színkombináció az ünnep jelképe? Íme, a válasz mindhárom kérdésre.
Lifestyle
Idén karácsonykor ajándékozd a sütés-főzés élményét! Ezekkel a könyvekkel egyszerűen nem lőhetsz mellé!