Utazás

Kiderült, hol történik a legtöbb bűncselekmény Magyarországon

A dobogósok

Észak-Magyarország szintén előkelő helyet foglal el a képzeletbeli dobogón. Igaz, 2010 óta 51 százalékkal csökkentek a térségben a bűncselekmények. Szóval a bűnmegelőzés terén még van hova fejlődni, főleg, ami a fiatalkorúakat érinti. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2017-ben 13 ezer bűncselekmény történt. Probléma volt itt is az ittas vezetés, a csalás, az okirat-hamisítás, valamint a lőfegyverrel való visszaélés.

Tolna megyében harmadannyi bűncselekmény történt 2017-ben, mint 2010-ben, de így is átlagon felül sok bűntettet követtek el itt. Ugyanez a helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyével.

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!