Utazás

Kis magyar abszurd: azért büntették meg a Budapesten eleső bringást, mert önmagát veszélyeztette

Az esetről először május elején számolt be a hazai sajtó, most viszont újabb részletek láttak napvilágot.

Elesett a bringájával, majd csekket kapott a rendőrségtől

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Május 3-án a Telex arról számolt be, hogy Budapesten belvárosában, a Bajcsy-Zsilinszky úti kerékpárúton egy akadályban akadt meg egy biciklis első kereke, és a férfi felborult. A balesetet követően a 444 videójában derült ki, hogy az elesés miatt a pórul járt Kristóf egy csekket kapott a rendőrségtől. A bringáshoz egyébként mentőt hívtak, ugyanis az esés következtében felszakadt az álla. Miután a mentők a helyszínre érkeztek, megjelent a rendőrség is - a hatóságok azt mondták Kristófnak, mivel nem tolta kerékpárját, feljelentést fognak tenni ellene. A szóbanforgó csekk egy hónappal később landolt a biciklis postaládájában, az indoklásban pedig egyebek mellett az állt, hogy a balesetet szenvedett Kristófnak "figyelembe kellett volna vennie a balesetkor, hogy milyen az útburkolat minősége".

A BRFK a Telexnek nem tudott információval szolgálni arra vonatkozólag, hogy hány hasonló esettel volt dolguk az elmúlt időszakban, ugyanis nem vezetnek erről statisztikát. A Magyar Kerékpárosklub évekkel ezelőtt hallott egy hasonló ügyről, melynek főszereplőjét szintén azért büntették meg, mert elesett.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.