Utazás

Átadták a részben felújított jáki templomot

Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át vasárnap délben a részben felújított Jáki templomot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A XIII. századi, Árpád-kori román stílusú templom homlokzati része 150 millió forintos állami támogatással újult meg. A teljes rekonstrukció becslések szerint összesen 1 milliárd forintba kerül, amelyhez a kormányzat biztosítani szeretne forrásokat.

Nem jutott pénz a folytatásra

A Jáki templom felújítása már az első Orbán-kormány idején megkezdődött, ám annak folytatásáért 2003-ban már aggódni kellett, a templom északi hajója fel volt állványozva, de nem jutott pénz a folytatásra - mondta beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

Annyira nem lett pénz és nem volt akarat, hogy 2010-re, az újabb kormányváltás idejére, az állványzat már rogyadozott, összedőléssel fenyegetett - mondta.

Kiemelte: egyéni országgyűlési képviselőként a 86-os főút fejlesztése mellett a Jáki templom felújításának folytatását jelölte meg a ciklus két legfontosabb célkitűzéseként.

Orbán Viktor miniszterelnök mindkét ügyben ígéretet tett és betartotta szavát, hiszen a 86-os út építése folyamatban van, a jáki templom felújítása pedig folytatódott - mutatott rá Hende Csaba.

Óriási a jelentősége ennek a felújításnak

Hangsúlyozta: az ország talán legfontosabb Árpád-kori román stílusú műemléke a Jáki templom, amely most részben megújulhatott. Ennek a felújításnak óriási a hitéleti, az erkölcsi, ugyanakkor a gazdasági jelentősége is, hiszen a belföldi turizmus egyik kiemelkedő célpontja ez a templom.

A gazdasági, turisztikai tényezőknél sokkal mélyebbek a lelkiek, hiszen a jáki templom egyik tornyában ma is 900 egykori jáki embernek a csontjai porladnak - fűzte hozzá.

Antropológusok DNS-vizsgálatokkal megállapították, hogy a 600-800 éves maradványok szinte teljesen megegyeznek a ma élő jákiak génállományával. A nép ugyanaz, a templom ugyanaz, a hit ugyanaz - mondta.

Hende Csaba szólt arról is, hogy a képviselői körzetek megváltozása miatt V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár váltja majd őt a körzetben, de ezáltal nem egy, hanem inkább két képviselője lesz a jákiaknak az Országgyűlésben.

V. Németh Zsolt köszöntőjében azt hangsúlyozta: igyekszik majd megfelelni a választói elvárásoknak, szavai szerint megválasztása esetén elődjéhez hasonlóan kiemelt ügyként fogja kezelni a jáki templom további felújítását.

Forrás: MTI

Oldalak

Utazás
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...