Utazás

Nagy a baj: hatalmas jéghegy szakadt le az Antarktiszról - Videó

A veszély miatt már évekkel ezelőtt elköltöztették a személyzetet az ottani állomásról.

Akkora jéghegy, mint New York

Leszakadt egy hatalmas jéghegy az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához – jelentették be pénteken a BAS kutatói. A tengerbe nyúló hatalmas jégmezőn elhelyezett felszíni tudományos eszközök megerősítették, hogy a jéghegy február elején vált le a már régóta repedező selfjégről. A leszakadt rész mintegy 1270 négyzetkilométernyi, akkora, mint New York, vagy mint London területe elővárosaival együtt.

A kutatóállomáson jelenleg senki nem dolgozik, ezért emberi élet nem került veszélybe – olvasható a BBC News honlapján. A BAS 2017-ben elköltöztette a személyzetet a kutatóállomásról, mert a jégen keletkezett repedések fenyegetést jelentenek az emberek biztonságára. A Halley kutatóállomás – ahol elsősorban az ózonlyuk alakulását tanulmányozzák – mintegy 20 kilométerre van attól a helytől, ahol a jéghegy leszakadt. A Brunt-selfjégen a kutatók GPS-eszközök sorát hagyták hátra, amelyek információt szoláltatnak a jégmozgásról a BAS Cambridge-ben lévő központjába.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kutatók most tanulmányozni fogják a műholdas felvételeket a jéghegy leszakadásáról, hogy meggyőződjenek arról, semmilyen váratlan ingatag helyzet nem állhat elő a megmaradt selfjégen, amely a kutatóállomást tartja. „Bár az antraktiszi selfjegek nagy darabjainak leszakadása egy teljesen normális folyamat, a Brunt-selfjégen pénteken észlelt jégrepedés igen ritka és feltűnést keltő” – mondta Adrian Luckman professzor, aki az elmúlt hetekben a Bruntról készült műholdfelvételeket figyelte és előre jelezte a jéghegy leszakadását. „Az elmúlt öt évben három nagy repedés alakult ki a Brunt-selfjégrendszeren, és valamennyien előre láttuk, hogy ez a látványos dolog be fog következni. Idővel megtudjuk, hogy ezek a repedések további jégleszakadásokat idéznek-e elő a következő napokban vagy hetekben” – tette hozzá.

Ha egy galéria van, amit ma megnézel, ez legyen az!

Leadfotó: Pexels, Forrás: MTI

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az alufólia a magyar konyhák egyik legnépszerűbb és legpraktikusabb kelléke, ám egy friss szakértői figyelmeztetés szerint komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ha bizonyos ételeket ebbe...
Fashion&Beauty
Nyáron szeretnénk egyszerre csinosan, nőiesen és komfortosan öltözni – ez azonban sokszor nehezebb feladatnak tűnhet, különösen a legforróbb napokon. A jó hír viszont az, hogy néhány jól...
Lifestyle
A feng shui hívei szerint az otthon színei sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az életünkre, mint azt elsőre gondolnánk. Egy árnyalat különösen nagy figyelmet kapott 2026 második...
Egészség
Sokan ébredés után azonnal a kávéhoz nyúlnak, mint folyadék, pedig a szakértők szerint arra csak később lenne szükség.
Lifestyle
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...