Utazás

Egy kép, mely beleég a retinánkba: így hagyta el Afganisztánt az utolsó amerikai katona - Fotó

A nemzetközi közvélemény az elmúlt hetekben aggódva figyelte, hogyan kezdődik lassan új, semmi jóval nem kecsegtető fejezet Afganisztán viharos történetében. A világsajtót most bejárta egy kép, mely egymagában illusztrálja: nincs többé visszaút, Amerika magára hagyta az átkos sorsú közel-keleti államot.

Sötét idők köszöntenek az afgánokra

Beteljesedni látszik a hányatott sorsú Afganisztán sorsa: miután az Egyesült Államok és a vele szövetséges országok megkezdték katonai erőik kivonását az országból - az eseményt még az előző amerikai elnök, Donald Trump jelentette be 2020 novemberében -, a tálibok szinte rekordidő alatt átvették az ellenőrzést az állam területének jelentős része felett. Számos külpolitikai elemző rámutatott, hogy a gyors és csúfos kudarc egyértelmű bizonyíték: az Egyesült Államok húsz év alatt sem tudott olyan afgán hadsereget kiképezni, mely megvédhetné az országot a külső ellenségektől. A radikális iszlamizmust hirdető tálibok az elmúlt időszakban teljesen felforgatták Afganisztán életét - tartományi székhelyeket foglaltak el, majd augusztus 15-én bevonultak az ország fővárosába, Kabulba is, méghozzá fegyveres konfliktus nélkül. Az eseményt követően a nyugatbarát Asraf Gáni külföldre menekült, és két afgán kormány alakult ki: a de jure Afganisztáni Iszlám Köztársaság, Amrullah Száleh vezetésével, továbbá a de facto Afganisztáni Iszlamista Emírség, Hibatulla Ahundzáda vezetésével.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az állam jövőre egyelőre ködbe burkolózik, mindenesetre egyvalami biztos: hosszú időre a homloklebenyünkbe ég a kép, mely az utolsó amerikai katonát ábrázolja, aki elhagyja az átkos sorsú Afganisztánt.

Lapozz a megrendítő fotóért!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.