Utazás

5+1 világhíres piroslámpás negyed - Úti célok erotikaturistáknak

A kéjt és tiltott gyönyört ígérő földi bűnök utcái, ahol a kirakatokban az éjszaka hetérái kínálják a testüket.

1. Hamburg – Reeperbahn

A Reeperbahnhoz számos kisebb, hangulatos mellékutcácska is csatlakozik, ettől válik komplett piroslámpás negyeddé. A környék dugig van bordélyházakkal, szexshopokkal, sztriptízbárokkal, szexmúzeumokkal, sőt, még egy erotikus színház is van itt. Persze mindezek mellett klasszikus teátrumok, bárok, éttermek és diszkók is akadnak errefelé. A helyről mindent elárul John Lennon mondása: „Liverpoolban születtem, de Hamburgban nőttem fel...”

2. Tokió – Kabukicho

Ez Japán legnagyobb piroslámpás negyede, amelyről nappal meg nem mondanád, hogy kéjbarlangok sorakoznak itt. Nem árt óvatosak lenni, mert nemcsak az örömlányok képviseltetik itt magukat, hanem az alvilág, a jakuza is. Egyébként sincs sok értelme a lányokkal foglalkozni, ugyanis hivatalosan tiltott a prostitúció, így egy nyugati ember csak annyit kaphat, hogy meghívja a nőcskét egy méregdrága italra és érzi a bőre illatát. Ruhán keresztül. A japán férfiak egyébként bármit megkaphatnak. Illetve bárkit, mert bizony gyakran látni errefele kiskorúakat is, de állítólag ők szexuális szolgáltatást nem nyújthatnak. Rengeteg a környéken az étterem, a hotel, a masszázsszalon, a pornószínház. Tengernyi szexshop és szexklub működik itt, ahol sztriptíztől kezdve pucér pincérekig mindenféle izgalom akad.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3. Bangkok – Patpong

Bangkok három ilyen negyed is van: Nana Plaza, Soi Cowboy és Patpong. Az utóbbi a leghírhesebb, ahol már ötven dollárért befizetheti magát a bátor turista egy menetre. Itt tényleg nem létezik szégyenlősség, szemérmesség. A prostituáltak sokszor meztelenül kínálják magukat, ami egyébként megkönnyíti annak eldöntését, az illető nő, nő-e… Ezenfelül akadnak itt ötcsillagos hotelek, diszkók, különböző klubok, masszázsszalonok, sztriptízbárok is, ahol olyan show-műsorokat láthatsz, mint még soha. És amikor azt látod, hogy egy ping-pong labda repül ki a hölgy combjai közül, elgondolkozol, vajon miről is kapta a hely a nevét...

Fotó: germanywanderer.com, japantimes.co.jp, gomadnomad.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Utazás
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!