Fotók az álomesküvőről: Férjhez ment Zoltán Erika lánya

Zoltán Erika és Kátai Robi könnyek között vallott életük legnehezebb óráiról
A házaspár a Felszín alatt című műsor hatodik epizódjában Bibók Bea pszichológus vendégei voltak, ahol életük legnehezebb időszakáról is beszámoltak. Kátai Robi elmesélte, hogy 28 évvel ezelőtt, amikor megszületett a lányuk, az számára különösen nehéz órákat okozott.
„Nagyon, nagyon nehéz volt, mert úgy indultunk, hogy egy normális szülés lesz és apás, tehát én is bent leszek. Egy nagyon hosszú vajúdás után úgy döntött a babi, hogy nem akar úgy jönni, ahogy kéne, akkor betolták Erikát a műtőbe és iszonyatos fájdalmakkal jött világra a kicsi, mert már nem tudták epidurálni” – idézte fel a történteket.
A szülés után legalább 15 percig nem tudta, mi a helyzet a feleségével, és ez nagyon megviselte lelkileg. Az énekesnő hozzátette, a mai napig nem tudja pontosan, mi történt vele a műtőben. A legjobban az fáj neki, hogy a szülés utáni órákból szinte semmire sem emlékszik. Bár felvételek készültek arról, hogy kezébe adták a kislányát, és Zoé rajta pihent, akkora sokk érte a szülés közben, hogy erre egyáltalán nem emlékszik. Ez az emlék tehát mindkettejük számára traumatikus.
Leadfotó: Zoltán Erika, M2 Petőfi TV, Youtube




























