Talán sosem áll újra közönség elé: leukémiával került kórházba a legendás magyar rockzenész

"Harcolok, ahogy korábban is tettem"
Zeffer először 48 évesen vívott ádáz csatát a leukémiával, akkor diadalmaskodott. Most újabb kezelések várnak a kimagasló tehetségű művészre, ugyanis kiderült, hogy infarktus keletkezett az ujjában. A 63 éves Zeffer - aki korábban három koronavírus elleni oltásban is részesült - nem tehet egyebet, mint hogy újra végigjárja azt az ösvényt, amire már 16 évvel ezelőtt is rálépett egyszer.
"Vasárnap még lenyomtunk egy koncertet, ahol én már bekötözött kézzel játszottam, de akkor már tudtam, megint vár rám egy kórházi ágy és az újabb kezelések. A Szent Imre Kórház angiológiai osztályán egyhetes szigorú intenzív infúziós kezelést kapok. Merthogy kiderült, a jobb kezem középső ujjában infarktus keletkezett. Sajnos, a leukémiával folytatott harc nyomán autoimmun betegség is kialakult nálam. Ez ennek a következménye is lehet. Az orvosok biztatnak, hogy minden rendben lesz, de az a mondat is elhangzott, hogy ha nem jön rendbe az ujjam, akkor végleg be kell fejeznem a zenélést. A kezem nem lesz alkalmas a billentyűk használatára. De erre nem is gondolok. Harcolok, ahogy korábban is tettem. Megkaptam a három oltást a Covid ellen, Csilla, a feleségem, ez a csodálatos nő, mindenben támogat, a közönség pedig visszavár. Legközelebb július 9-én a Barba Negrában lépünk fel a Mobilmániával, és ott lesz velünk a színpadon Vikidál Gyula is. Persze, nekem addigra újabb csatát kell nyernem az egészségemért" - nyilatkozta a Blikknek az előadóművész.
Horváth Gréta újra visszanyerte önbizalmát, magabiztosabb, mint korábban bármikor, ezért úgy döntött, újra randizásra adja a fejét, ám hozott egy komoly döntést is az ismerkedéssel kapcsolatban.

























