Méltatlanul elfeledve, kitaszítottként halt meg a magyar származású filmlegenda: élete végén nagy szegénységben nyomorgott

William Fox magyar származású amerikai filmproducer egy évtizedig Hollywood legnagyobb hatalmú emberének számított, életét mégis elfeledett emberként fejezte be.

Súlyos válságba került

Fried Vilmos, avagy Wilhelm Fried 1879. január 1-jén Tolcsván látta meg a napvilágot – sosem tanult meg magyarul, ugyanis még kilenc hónapos sem volt, amikor családja kivándorolt Amerikába, ahol New York legvadabb részén, az utcán nőtt fel, iskolai tanulmányai pedig 11 éves korában abbamaradtak. Végül a ruhaiparban kezdett tevékenykedni, vállalkozása 1904-ben már 50 ezer dollár nyereséget termelt. A jó üzleti szimattal rendelkező Fox ekkor eladta a céget, a pénzen pedig megvásárolt egy olcsó brooklyni mozit vett meg, ahol a filmek között élő produkciók is szórakoztatták a nagyérdeműt. Pár év múlva már a legnagyobb filmforgalmazó hálózat tulajdonosa volt, hosszas pereskedés után 1913-ban pedig sikerült elérnie, hogy az addig monopolhelyzetet élvező Motion Pictures Patent Company mellett ő is gyárthasson filmeket. Hamarosan futószalagon gyártotta és nagy pénzzel fizette az újabb és újabb filmcsillagokat, s akkoriban még ő maga sem gondolta, milyen szomorú sors vár rá. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Horváth Teri színpadon és filmen egyaránt maradandót alkotott: a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznőnek rengeteg kivételes alakítást köszönhetünk, neve mégis a feledés homályába veszett.

Leadfotó: Hulton Archive/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Minden évben azt várjuk, hogy legyen fehér karácsonyunk, a legfrissebb előrejelzésből pedig most kiderül, idén mire lehet számítani.
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...