Fény derült Weisz Fanni titkára: ezért futott zátonyra a modell kapcsolata Bókay Gergővel

Nem lesznek terítéken a szívügyei

„Mi már tavaly pontot tettünk a kapcsolatunk végére (…) Nem egy harmadik fél miatt szakítottunk, hanem azért, mert a jövőt illetően más elképzelésink voltak. Teljesen normális ebben az életkorban, hogy az ember keresi önmagát, a társát, és bizony van, amikor nem azzal az emberrel sodorja őt össze a sors, akivel leéli az életét. Gerire nem tudnék, de nem is akarok rosszat mondani. Hálás vagyok neki az együtt töltött időért” - árulta el a Blikknek Fanni, hozzátéve: ő volt az, aki összecsomagolt és eljött a közös otthonukból. Bár a modell nem szégyelli, hogy tönkrement a kapcsolata, szerette volna titokban tartani a hírt nyilvánosság előtt – úgy gondolja, senkire sem tartoznak a legintimebb magánéleti dolgai. „Ahogy eddig is, úgy ezután is értéket szeretnék közvetíteni, társadalmilag fontos kérdésekre felhívni a figyelmet. Ez a célom, nem pedig az, hogy a magánéletem legyen terítéken” – szögezte le Fanni, aki ugyan néha szeretne majd megosztani egy-egy boldog pillanatot a családi életéből, a szívügyei legapróbb részleteit nem tervezi ország-világ előtt megtárgyalni. „Annyit azért megígérhetek, ha egyszer férjhez megyek, avagy komoly kapcsolatom lesz, arról tudnak majd a követőim” – tette hozzá.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Weisz Fanni kifejezetten aktív a közösségi oldalain, ennek ellenére a magánéletéről csak nagyon keveset posztol. Éppen ezért testvére, Gábor sem túl gyakran tűnik fel a modell Instagram-oldalán.

Leadfotó: Instagram/ realweiszfanni

Oldalak

Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.