Sztárok

Vitray Tamás: Hosszú Katinka méltatlan helyzetbe hozta magát

Az egykori televíziós - aki karrierje során több mint 20 olimpiáról közvetített - Szilágyi Áronról és Siklósi Gergelyről is kifejtette a véleményét egy friss interjú során.

Vitray laikusként is érezte, hogy baj van

Vitray Tamás, a Kossuth-díjas újságíró és sportriporter a Spirit FM Beszóló című interaktív közéleti rádiós műsorának vendégeként a 2020-as Tokiói Nyári olimpiai játékokról mondta el a véleményét, különös tekintettel hazai sportolóinkra, akik részt vettek a mostani megmérettetésen. A 88 esztendős egykori televíziós Szilágyi Áron, Siklósi Gergely és Hosszú Katinka teljesítményével kapcsolatban is ismertette álláspontját.

Hont András műsorvezető azt tudakolta Vitray Tamástól, mit gondol arról, hogy Hosszú Katinka két döntőtől is visszalépett, továbbá címvédőként 200 vegyesen hetedik helyen végzett. A nagy múltú televíziós nem akarta vitatni a Hosszú által elért impozáns eredményeket, szerinte sokkal fontosabb hangsúlyozni, hogy a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő méltatlan helyzetbe hozta önmagát, sőt méltatlan helyzetbe hozták a vezetői is.

"Gondoljunk bele, milyen szavakkal méltattuk Szilágyi Áront 3 olimpiai bajnokságért és hogyan beszélnek most kommentelők, névtelenek és egyáltalán miféle híreket terjesztenek most Hosszú Katinka kudarcáért" - körvonalazta álláspontját Vitray, aki úgy véli, Hosszú a mostani teljesítményével nem borította árnyékba korábbi dicsőséges szereplései emlékét, ujgyanakkor leszögezte: szerinte nem létezik, hogy a vezetők nem érezték, hogy baj van. Vitray laikusként is tapasztalta, hogy valami nincs rendben Hosszú Katinka teljesítményével, s hogy az úszónő nem azokat az eredményeket produkálja, amelyekkel fel lehet készülni az olimpiára.

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.