Gyászol a világ: elhunyt Virgil Abloh – 6 dolog, amit tudnod kell az úttörő divatpápáról

41 éves korában elhunyt Virgil Abloh, a Louis Vuitton tervezője és az Off-White márka alapítója. A fiatal tehetség halálát a rák egy agresszív formája, a szívében kialakult angioszarkóma okozta.

Úttörő volt

Az évtizedek során számos ikonikus tervező írta be magát örökre a divattörténelembe: elég csak Coco Chanel, Donatella Versace, Jimmy Choo, Giorgio Armani, Roberto Cavalli, Christian Lacroix, Calvin Klein vagy Pierre Cardin nevére gondolnunk – természetesen még hosszan folytathatnánk a felsorolást, most csak néhányat emeltünk ki a legnagyobb klasszikusok közül. Persze mind minden más terület, ez az iparág is folyamatosan ontja ki magából a tehetségesebbnél tehetségesebb szakembereket, sokan pedig már egész fiatalon akkora sikereket érnek el, hogy rögtön a legnagyobb nevek között emlegetik őket. Ilyen volt Virgil Abloh is, akinek nagyon sokat köszönhet a divatvilág: a tervező jól tudta, a divat sokkal inkább művészet, mint ipar, és egyedi módon reagált a társadalmi változásokra – forradalmasító munkájával teljesen átformálta a hétköznapi emberek divathoz való viszonyát, rendhagyó ötleteivel pedig elérte, hogy a szakma egyik legjobbjaként emlegessék. Abloh halálhíre egy emberként rázta meg a világot: az Illinois-ban született divattervező a Fendinél volt gyakornok 2009-ben Kanye Westtel közösen, kilenc évvel később pedig már az első afroamerikainak mondhatta magát, aki egy francia luxusdivatház férfi részlegének művészeti vezetője lett. Emellett ő volt az általa alapított Off-White streetwear divatház vezérigazgatója, a Time magazin pedig 2018-ban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Galériánkban olyan érdekességeket olvashatsz Abloh-ról, amikről biztosan nem hallottál eddig!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

16 évesen olyanoknak tervezett és varrt öltönyt, mint Károly herceg vagy Gorbacsov. Szegény család hatodik, legkisebb gyerekeként korán megtanulta, mi a felelősségtudat, tehetségének köszönhetően pedig hamar hírnevet szerzett. Egy Savile Row szalonból indult, de a legnagyobb designerek közé nőtte ki magát, akinek kreációi ott sorakoznak Katalin hercegné gardróbjában is.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Sztárok
Rendkívül szórakoztató jelenetnek lehettek tanúi A legjobb ajánlat nézői, amikor két hölgy vendégnek sikerült rávennie a műsorvezetőt, Sváby Andrást egy rögtönzött és feledhetetlen éneklésre a...
Egészség
A kellemetlen hányinger sokszor váratlanul jelentkezik, ám bizonyos illóolajok illatának belélegzése egyeseknél hatékonyan enyhítheti a rosszullétet.
Sztárok
A Bazu Interviews csapata ezúttal a hazai show-business egyik legmeghatározóbb alakját, Majkát kapta mikrofonvégre az utcán, aki őszintén mesélt a siker mögött rejlő belső hajtóerőről, a szerencsér
Sztárok
Az RTL hatalmas sikert arató, rekordnézettségű taktikai-lélektani realityjében, Az Árulókban pattanásig feszültek az indulatok, amikor Sapkás Piréz gúnyos megjegyzést tett Vona Gábor beszédére, ami...
Lifestyle
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című párkeresőjének legosztóbb felesége, Gombos Tünde, vagyis Tücsi nem ismeretlen a nézők számára: korábban a Séfek séfében is feledhetetlen, szókimondó pillanatokat...