Sztárok

Vilmosnál betelt a pohár: a trónörökös rég akadt ki ennyire, egyre nehezebben tűri, ami körülötte zajlik

Nehéz időszakon megy keresztül Vilmos herceg, hiszen felesége, Katalin hercegné, valamint édesapja, III. Károly is egészségügyi gondokkal küzd, éppen ezért nem meglepő, hogy a trónörökös most nem túl derűlátó.

A hercegnek elege van

Mint ismert, a walesi hercegné tervezett hasi műtétje, valamint az uralkodó rákbetegsége miatt nem túl örömtelik most a napok a brit királyi családban. Noha egyikük állapotáról sem tájékoztat rendszeresen a palota, emellett belsős információk szerint mindketten jól érzik magukat a körülményekhez képest, nem titok, hogy sokan aggódnak értük – köztük például Vilmos, aki néhány héttel ezelőtt lemondta kötelezettségeit, hogy minél több időt tudjon felesége mellett tölteni, valamint a lehető legjobban tudjon gondoskodni három gyermekükről. Ettől függetlenül trónörökösként is helyt kell állnia, amitől még nagyobb nyomás nehezedik a vállára, éppen ezért arra már nincs energiája, hogy az öccsével, Harryvel kapcsolatos történésekkel is foglalkozzon. Sőt, információk szerint a hercegnek már kezd nagyon elege lenni ebből az egészből, és hallani sem akar arról, amit fivére tervez; részletek a galériában!

Bennfentesek elmondása szerint mióta megtudta, hogy édesapja rákbeteg, Harry szívesen kivenné jobban a részét a monarchia működésében, és amennyiben Károly megkérné rá, segítene a hivatali ügyek intézésében.
Kattints a további képekért!

Katalin hercegné és Vilmos herceg gyakran ugratják egymást, poénos beszólásaikkal pedig a királyi család rajongóit is mindig megmosolyogtatják.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Máté Krisztina és Bárdos András hosszú évekig dolgoztak a TV2 híradósaiként, emellett pedig számos más közismert tévés produkcióhoz is az arcukat adták. Végül mégis besokalltak, és úgy döntöttek,...
Lifestyle
Izgalmas szakmai bemutatók, szórakoztató, interaktív programok, szimulációs játékok és értékes nyeremények várják a családokat két áprilisi hétvégén a Camponában.
Fashion&Beauty
Szokásához hűen a Daalarna legújabb kollekciójával is teljesen ámulatba ejtett bennünket, a lélegzetelállító új kollekció mellett pedig az esküvői ruhamárka egy új vonallal is bővíti kínálatát.