Ez az 5 szó hagyta el Katalin apjának száját, mikor megtudta, mire készül Vilmos a lányával

Katalin hercegné lassan 15 éve a brit királyi család tagja, ám az köztudott, hogy a lánykérést megelőzően Vilmossal kisebb hullámvölgybe került a kapcsolatuk, ami a leendő királyné szüleit is érintette.

Nem jött össze könnyen

Katalin és Vilmos az idei évben számos nehézségen mentek keresztül a hercegné, valamint a jelenlegi uralkodó, III. Károly rákos megbetegedése miatt. Szerencsére azonban az igazán embert próbáló helyzeteken már túl vannak, hiszen a háromgyermekes édesanya kemoterápiás kezelésének végéhez ért, így most már van ereje koncentrálni a királyi kötelezettségeire, a családjára, valamint a közelgő ünnepi időszakra. Ám ismert tény az is, hogy a házapár életében nem ez volt az első olyan akadály, amit közösen kellett áthidalniuk: annak idején, amikor már mindenki az eljegyzést várta, váratlanul bejelentették, hogy a szakítás mellett döntöttek, ugyanis a trónörökös még nem állt készen arra, hogy megállapodjon. Ennek azonban nem csupán kedvese nem örült, hanem jóformán az egész família csóválta rá a fejét, no és persze Katalin apjának is megvolt a maga reakciója, amikor a herceg elé állt egy bejelentéssel. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A walesi herceg és hercegné számos édes rituálét követnek, amelyekről sokan úgy gondolják, hogy ez az immáron 23 éve jól működő kapcsolatuk titka.

Leadfotó: Dominic Lipinski - WPA Pool/Getty Images

Oldalak

Egészség
XIV. Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, azonban a műtétje sikeres volt. Érdekes ez úgy, hogy Leó pápa amúgy egészséges életet él.
Sztárok
A sztár világossá tette: akkor sem kér a mesterséges intelligenciából, ha ez azt eredményezi, hogy szakítania kell a hollywoodi gigavállalatokkal.
Sztárok
Vilmos herceg már a Katalinnal kötött házassága előtt meghozott egy meglepő döntést, amellyel nemcsak komoly kockázatot vállalt, hanem azt is megmutatta, mennyire bízik választottjában.
Lifestyle
Ma már széles körben ismert és kutatott jelenség, hogy a közösségi média használata rendkívül rossz hatással van a tinédzserek testképére. Egy vizsgálat azonban rávilágított: a lányok esetében a...
Sztárok
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.