Sztárok

Villámhárítónak használja lányát Madonna – Lourdes közvetít testvére és anyja között

Már régóta nagyon rossz a viszony az 57 éves Madonna és 15 éves fia, Rocco között, aki annyira utálja anyját, hogy néhány hónappal ezelőtt Angliába szökött édesapjához, Guy Ritchie-hez. Az énekesnő azt állítja, fogalma sincs, fia miért haragudott meg rá, mert a tini egyáltalán nem hajlandó vele szóba állni. Mivel nem látott más utat, úgy döntött megkéri lányát, Lourdes-t, hogy közvetítsen közöttük.

Madonna fia megszökött

Jó néhány hónapja már, hogy Madonna és Guy Ritchie 15 éves fia, Rocco azt mondta anyjának, átrepül Angliába meglátogatni apját és ottani testvéreit. Az útra valamikor karácsony előtt került sor és úgy volt, hogy a fiú az ünnepekre hazatér az Egyesült Államokba. Roccónak azonban esze ágában sem volt visszamenni, úgy döntött, ezentúl az apjával él. Madonna ezen természetesen nagyon kiborult, még egy magánnyomozót is felbérelt, hogy kövesse Londonban fia minden lépését, míg haza nem hozzák. Erre szerinte azért volt szükség, mert máshogy nem tudott róla meggyőződni, hogy Rocco jól van. Ezen kívül New Yorkban pert indított Guy Ritchie ellen, követelve, hogy küldje haza közös gyermeküket. Természetesen a rendező sem hagyta annyiban a dolgot, ügyvédet fogadott magának és Roccónak (Külön-külön egyet.), illetve Londonban ő is indított egy gyermekelhelyezési pert Madonna ellen. Az énekesnő legnagyobb bánatára mindkét ország mindkét bírósága az apának adott igazat, így Rocco egyelőre Angliában maradhat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, cikkünk még folytatódik!

Fotó: pinterest.com; mirror.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.
Lifestyle
Augusztus 19-én, a STRAND Fesztivál nyitónapján lép színpadra Zamárdiban Timmy Trumpet. A világhírű ausztrál DJ és producer számára azonban Magyarország nem csupán egy újabb állomás a világ körüli...
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.