Bonyolult szerelmi háromszögekbe keveredett a színésznő, aki súlyos betegségben hunyt el

Csupán 57 éves volt, amikor elragadta őt a halál

Váradi Hédinek nem csak a mellőzöttséggel, de időközben édesanyja súlyos betegségével is meg kellett küzdenie, akinek ápolása minden energiáját felemésztette. Éppen ezért nem meglepő, hogy a színésznő lelkileg teljesen tönkrement, és szervezetét a sok stressz hatására egy gyilkos kór támadta meg. 1983-ban azonban újra szerepet kapott a Nemzeti Színházban, amit annak ellenére is elvállalt, hogy orvosai egyáltalán nem támogatták a döntésében, és életmentő műtétet javasoltak, amit Hédi visszautasított. A színésznő mindössze 57 évesen, 1987-ben hunyt el hosszú és súlyos betegségben, ráadásul éppen a színpadon lett rosszul, ahonnan kórházba kellett őt szállítani. Annak ellenére tehát, hogy minden a szakmának rendelt alá, a sors és a kultúrpolitika nem bánt vele kegyesen – pedig Váradi Hédi a színházért cserébe sok mindenről lemondott, ami számára kedves volt. Nem vállalt gyereket, pedig imádta őket, valamint alakját is mindvégig őrizte, hogy amikor mellőzöttsége után egy újabb szerep kopogtat az ajtaján, a közönség annak lássa őt, aki mindig is volt: egy gyönyörű, tehetséges nőnek, aki egyetlen mondatával beragyogta a színpadot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Judy Garland annyi traumán ment keresztül egészen kicsi korától kezdve, amennyi másnak egy egész életre sem jut. A színésznő 47 évesen hunyt el, idén töltötte volna a 99. életévét, borzalmas élete miatt pedig nem meglepő, hogy öngyilkosságot is megkísérelt.

Leadfotó: Fortepan/Kotnyek Antal

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...