Sztárok

Bonyolult szerelmi háromszögekbe keveredett a színésznő, aki súlyos betegségben hunyt el

Bonyolult szerelmi szálak

Váradi Hédi Bessenyeivel való kapcsolata alatt szerelmes lett Darvas Ivánba, ám kapcsolatuk sosem teljesedhetett be, hiszen a színész akkortájt Tolnay Klárival alkotott egy párt – végül Hédi is visszatért Bessenyeihez, de házasságukat már nem tudták helyrehozni, így két év után elváltak, a színész pedig egy miskolci színésznőt vett feleségül. Magánéleti problémái ellenére Váradi Hédi a színpadon csodákat művelt, és felfedezték tehetségét szinkronszínészként is. A színházi darabokban olyan szereplők bőrébe bújt többek között, mint Shakespeare Júliája, Cleopatra vagy éppen Az ember tragédiája című darabból Éva karaktere. Karrierje csúcsán azonban elkezdték mellőzni őt, így hat éven át egyetlen szerepet sem kapott a Nemzeti Színházban, melynek oka, hogy Both Béla színházigazgató egyre kevesebb szerepet osztott rá. Hédit teljesen tönkretette a mellőzöttség, egész egyszerűen nem értette, hogy miért tagadták ki őt az aktívan játszó színésznők közül, emellett pedig meg kellett küzdenie azzal is, hogy sosem válhatott anyává, pedig minden álma az volt, hogy gyereket szüljön – élete azonban sajnos nem így alakult, és tragikus fordulatot vett, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Lifestyle
A Bakban feltörhet egy rég elfojtott érzés és durván felkavarja. Napi horoszkóp!
Sztárok
Bár a sztárok között gyakorta szövődnek elszakíthatatlannak tűnő köteléket, sajnos a hírességek barátságai is megszakadhatnak olykor akár a hírnévnek, a rivalizálásnak, vagy éppen személyes problémák...