Újabb részletek Stephen Collins gyerekmolesztálási ügyében!

Egyre nagyobb a botrány Stephen Collins körül, akit a gyerekmolesztálási ügy kirobbanása óta érthető módon rengeteg támadás ért, többek közt kirúgták a „Ted 2”-ből, most pedig az egyik áldozata is megszólalt.

Nincs bűntudata

A 67 éves színész pedofil vonzódásáról szóló hírek mindenkit lesokkoltak. Legtöbben a „Hetedik mennyország” című sikersorozatból ismerjük a színészt, amiben egy szerető családapát és lelkészt alakít, erre a való életben gyerekeket rontott meg… Stephen Collins lebukását feleségének, Faye Grantnek köszönhetjük, aki korábban felvette férje vallomását. Utóbbihoz hozzájutott a „TMZ”, majd meg is osztotta a nagyvilággal.

Az internetes hírportál most újabb információkra tett szert, méghozzá az egyik áldozattal kapcsolatban. Az egyik molesztált lány állítólag nem más, mint a színész első feleségének – Marjorie Weinman – a rokona. Utóbbi a kihallgatás során arról számolt be, hogy korábban gyakran aludt a házaspárnál. Collins ekkor tusolás után, csupán egy törülközővel takarva magát, rendszeresen bement az akkor tízéves lányhoz, és meztelenül mutogatta magát. Ezen kívül a lány kezét a nemi szervére tette, tapogatta és dörgölőzött a kislányhoz. aki többször úgy próbálta kikerülni ezeket a helyzeteket, hogy egyszerűen úgy tett, mintha aludna.

Hazudott

Az áldozat 2000-ben írt egy levelet Collins második nejének, Faye Grantnek, melyben részletezte a történteket, de nem történt semmi, nem kapott választ. Csupán 2011 végén döntött úgy Grant, hogy felveszi a kapcsolatot a lánnyal, miután férje bevallotta tetteit. Grant egy e-mailben indokolta meg, hogy korábban miért nem reagált: „Stephen hazudott, amikor 12 évvel ezelőtt szembesítettem az általad leírtakkal. Azt mondta, hogy egy lyuk volt a nadrágján – ez akkoriban divat volt – így lehet, hogy néha látszódott a nemi szerve. Nem bánt meg semmit, nincs bűntudata, a szégyen csupán önsajnálatban mutatkozik meg.”

Rettenetes, hogy valóban ezt művelte a színész a forgatásokon kívül!

Fotó: fchornet.com

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.