„Szerelemben és háborúban minden eszköz megengedett” – Árpa Attila keresi az igazit

„Tartogat majd hatalmas meglepetéseket, hogy milyen férfi is ő valójában”

A feladatok és randevúk során a színész egyre jobban megismeri a nőket, akiknek adásról adásra egyre inkább feltárul a személyisége, motivációja, élettörténete. Az eseményeket pedig olykor teljesen felborítja a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna érkezése, aki azt is elárulta, hogy mennyire más Attila valójában, mint amit eddig gondolt róla. "Tavaly a Dancing with the Stars-ban már dolgoztunk együtt, de az egy teljesen más szituáció volt. Ott rendkívüli módon leterheltek voltak a versenyzők, így Attila is a próbákkal, feladatokkal. Most sokkal többet tudtunk beszélgetni és biztos vagyok benne, ahogy nekem, úgy a nézőknek is tartogat majd hatalmas meglepetéseket, hogy milyen férfi is ő valójában. Elöljáróban csak annyit árulok el, hogy ahogy haladunk előre, egyre jobban kinyílik azoknak, akiket közel érez magához, előttük felfedi az esendő énjét. Abból, amit a forgatás heteiben láttam, úgy gondolom, hogy egy szeretetteljes, és szeretetre vágyó férfi tárja ki a szívét ország-világ előtt" – mondta el a Bachelor – A Nagy Ő műsorvezetője, Lékai-Kiss Ramóna a TV2 sajtóközleményében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Noha Tomán Szabina és Árpa Attila jó ideje elváltak, közös lányuk mind a mai napig összeköti őket. Amira már belépett a tinédzser éveibe, s mostanra kész kis hölgy lett belőle.

Leadfotó: Instagram/ attilaarpa

Oldalak

Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.