Tóth Gabi ágynak esett, a pszichológus szerint azonnali segítségre van szüksége

A népszerű énekesnőt teljesen tönkreteszi az a harag, ami az emberek felől zúdul rá immáron hetek óta.

Intő jelek

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Tóth Gabit az utóbbi hetekben teljesen kikezdték az emberek: rendre kapja a szidalmazó kommenteket, illetve a gyalázkodó üzeneteket – gyakorlatilag bármit csinál, azzal kivívja mások ellenszenvét. Az énekesnő nem tagadja, hogy teljesen padlóra került az őt körülvevő médiafelhajtás miatt: talán minden augusztusban kezdődött, amikor Tóth Andival való konfliktusa miatt került a címlapokra, aztán azzal folytatódott, hogy senki nem nézte jó szemmel, hogy Gabi elfogadta a felkérést, és a pápa előtt énekelt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseményén. Többek szerint az énekesnő eddig nem kifejezetten képviselte a kereszténység értékrendjeit, Gabi azonban úgy gondolja, egyáltalán nem bűn az, hogy ezt a vallást képviseli. Blogbejegyzésében részletesen leírta, mennyire megviselték az elmúlt hetek eseményei, és azt is bevallotta, a történések legyengítették őt, belebetegedett abba, ami körülötte zajlott, és még a hangja is elment. Gabit leginkább az zavarja, amin emiatt a családja keresztülmegy – kifejezetten arra kért mindenkit, ne bántsák őt azért, amiért keresztény, és ne szidják azért, amiért felvállalja a vallását, amivel szerinte egyáltalán nem árt senkinek. A Story Magazin által megkérdezett pszichológus szerint nagyobb baj lehet az énekesnővel, mint azt elsőre gondolnánk, Gabinak pedig azonnali segítségre van szüksége.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.