Tóth Andi megrázó története: soha nem hallott részleteket mesélt el édesapjával való kapcsolatáról

Az énekesnő olyan megrázó titkokat árult el családjával való kapcsolatáról, amelyeket korábban még soha, mindez pedig hatással volt karrierjére is.

Megviselték őt gyermekkori traumái

Tóth Andi az híresség, akit mindenki vadóc, szókimondó stílusáról ismer – ő azon kevés magyar sztárok egyike, aki nem fél kimondani őszintén azt, amit gondol, ez pedig rendszerint megmutatkozik zenéjében is. Bár sokan ítélkeznek felette személyisége miatt, ami olykor igen nyers, főleg, ha a közösségi médiáról van szó, illetve többször keveredett már botrányokba is különböző hírességekkel, ami miatt pálcát törtek felette, azt csak kevesen tudják róla, hogy egy igen mélyérzésű nőről van szó, aki sok mindenen ment keresztül gyerekként. Erről korábban még sosem beszélt, most azonban a Dancing with the Stars műsorában kivételt tett: a show mai adásának témája a múltidézés volt, így a versenyzők életük egy-egy meghatározó emlékéről beszéltek, amely alól az énekesnő sem volt kivétel, aki talán a legszomorúbb történetet osztotta meg a nézőkkel. Arról vallott ugyanis, milyen volt a kapcsolata édesapjával, és hogyan élte meg azt, amikor egyedül felköltözött Budapestre mindössze 15 évesen pár bőrönddel, szülők nélkül, egy teljesen ismeretlen helyre.

Lapozz a részletekért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem tud megbocsátani édesapjának

Tóth Andi és Andrei Mangra tánca egy keringő volt, produkciójuk pedig az énekesnő édesapjáról való kapcsolatáról szólt. A tánc előtt lejátszott videóban Andi elmesélte, hogy apja volt az, aki gyakorlatilag megkeserítette az egész család életét: „Édesapám volt az, aki az életemet megnehezítette a mindennapos viselkedésével, meg azzal, ahogy hozzánk állt. Mi mindig féltünk tőle, nem éreztünk magunkat biztonságban otthon. Az egyetlen hely, ahova el tudtam bújni, az a picike, apró hálószobám volt. A zene volt az, amihez fordultam ilyenkor mindig, és tudtam, hogy ez lesz a jövőm, csak nem ott” – idézte fel emlékeit az énekesnő. „Elég kettős érzéseim voltak akkor, amikor volt az a lehetőség, hogy eljöjjek otthonról. Először megfordult a fejemben, hogy igazából talán nem is kéne, mert még be kéne fejeznem az iskolát, még talán túl kicsi vagyok. De elég volt” – árulta el őszintén. „15 éves korom előtti képek nem nagyon vannak meg nekem, az a pillanat viszont tisztán megvan, ahogy felköltöztem, és ott állok a sok bőrönddel egy szobában és egyedül vagyok. Az jó volt” – érzékenyült el és hozzátette, volt egy-két olyan pillanat az elmúlt években, amikor szerette volna rávenni magát, hogy legalább egy elviselhető kapcsolat legyen közöttünk az egész családdal, de aztán mindig rádöbbent, hogy valamiért nem engedi benne valami, hogy megbocsásson az édesapjának. Andrei Mangra viszont csodálja partnerét és példaképként tekint rá amiatt, hogy párja milyen dolgokat ért el és csinált annak ellenére, hogy min ment keresztül.

Az énekesnő a tőle megszokott kendőzetlen stílussal és jókedvvel árulta el, kivel és hogyan esett meg az a bizonyos első csók - egy igazi rosszfiú volt az illető.

Leadfotó: Instagram/tothandi.andee

Oldalak

Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...