Tóth Andi gyászol: az énekesnő kiöntötte lelkét követőinek, kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy érzi magát jelenleg

„Elfáradtam”

„Egy közszereplőnek mindent tűrni kell. Ez egy kimondhatatlanul kegyetlen mondat, amivel a végtelenül gonosz, rosszindulatú emberek nyugtatják magukat, hogy tükörbe tudjanak nézni és békésen alhassanak az ítélkező, fájdalmat és maradandó sérüléseket okozó véleményük után. De ezek a sorok most NEM a kommentelőkhöz szólnak, vagy akár a követőimhez, akik az elmúlt 2 hét történései után is erőt küldve állnak mellettem rezdületlenül. Nem. Ez a poszt most arról szól, hogy elfáradtam” – kezdte bejegyzését az énekesnő, aki azt is elárulta, két napja szomorú dolog történt vele, hiszen eltávozott a számára nővérének tekinthető Fejes Ada kutyája, aki hozzá is nagyon közel állt. Mivel azonban korábban befejezhette a Hazatalálsz című új sorozat forgatását, párjával, Petivel elmentek barátnőjéért, akit elvittek haza, hogy elbúcsúzhassanak a kiskedvenctől, akitől annyi szeretetet kaptak. Andiban más kérdések is felmerültek az elmúlt hetekben a sajtót illetően: „Miért kérdőjelezitek meg a kapcsolatomat a törődő párommal, aki hű társam mindebben? Miért veszitek el a búcsú lehetőségét ettől a csodás nőtől? MIÉRT küldötök utánam fotósokat még a lakásom elé is? Paparazzókat rám állítva fotók készülnek rólam, minden magánszférát eltiporva. TUDOM, nekem ezt kötelességem tűrni. Nyugtassátok ezzel magatokat. Ez nem Amerika. Ez egy kis ország, rengeteg rosszindulattal” – vállalta fel érzéseit nyíltan a zenész, aki kijelentette, a következő napokban nem fog posztolni, ugyanis próbálni szeretne és eldönteni, hova tovább. A teljes bejegyzés ide kattintva elérhető.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tóth Andi a Borsnak nyilatkozott elsőként arról, hogy mit okozott az életében az, hogy belekeverték a drogbotrányba.

Leadfotó: Instagram/tothandi.andee

Oldalak

Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...