Sztárok

Rengeteg a botrány a Mission: Impossible 7 körül, Tom Cruise most kicsit végre fellélegezhet

A film premierjét nemrég újra el kellett halasztani, de legalább a forgatási munkák csúszása miatt nem kell többet aggódni.

Befejezték a Mission: Impossible 7 forgatását

Mission Impossible, vagyis lehetetlen küldetés – a kifejezés már nemcsak a filmre utalhat, hanem a forgatásra is. Most azonban úgy tűnik, véget ért a Mission: Impossible filmsorozat hetedik részének forgatása, erről tanúskodik legalábbis egy nemrégiben közzétett Twitter-bejegyzés, amiben a stáb három tagja egy Mission Complete, vagyis „küldetés teljesítve” feliratú táblával pózol. Mindez azért nagy szó, mivel a 2019-ben kezdődő forgatást korábban már többször is meg kellett szakítani a koronavírus-járvány miatt. Még az idei év elején a Femcafe.hu is beszámolt arról, hogy a produkcióhoz közelálló bennfentesek szerint Tom Cruise olyannyira eltökélt volt, hogy a végletekig is hajlandó volt elmenni amiatt, hogy többé ne kelljen leállni a film körüli munkálatokkal. Megszállottan törekedett a tökéletességre, véresen komolyan vette a járványügyi előírásokat, ő maga képes volt akár két maszkot is felvenni, nehogy megfertőződjön, és szigorú szabályokat írt elő a többieknek is, egy esetben pedig durván neki is esett egy kollégájának, amikor szerinte nem viselkedett eléggé óvatosan. Kissé mániákus hozzáállásával inkább rombolta a morált a stábon belül, sokan odáig mentek, hogy kiállhatatlannak nevezték az 59 éves mozisztárt.

Lapozd fel a galériánkat!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hónapok óta nem adott hírt magáról, most nem mindennapi képekkel jelentkezett. Közel 50 kilós fogyása után az alakját és új szerelmét is megmutatta.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy vacsora után mégis a csokis fiók előtt kötöttél ki, pedig egyáltalán nem korogott a gyomrod? Nem vagy egyedül: sokan nyúlnak automatikusan valamilyen nasi után anélkül,...
Fashion&Beauty
Azt hitted, hogy a zselés trend már elérte a csúcsát? Nos, úgy tűnik, még mindig tud újat mutatni. Az elmúlt néhány nyár során a zselés cipők – a pántos szandáloktól egészen a kecses, alacsony sarkú...
Lifestyle
Ugye, milyen bosszantó, amikor a főtt tojás héja már a lábasban megreped, a hámozás pedig hosszú percekig tart? Pedig néhány egyszerű konyhai trükkel mindkét problémát könnyedén elkerülheted!
Lifestyle
Az IQ mellett egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi sikereinkben az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia. Szakemberek szerint létezik négy olyan rafinált kérdés, amelyekre adott válaszaink azonnal...
Lifestyle
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Egészség
Állítólag a reggeli a nap legfontosabb étkezése, és megmutatjuk, hogy mi köze van ennek az öregedéshez.