Bőven kijutott a gyötrelemből a magyar színésznőnek: évekig élt még fájdalmak között, miután az orvosok megállapították, hogy menthetetlen

Tőkés Anna csupán 63 éves volt, amikor örökre lehunyta a szemét karácsony napján: a legendás Kossuth-díjas színésznő szörnyű körülmények között töltötte utolsó éveit.

Utánozhatatlan tehetség volt

Tőkés Anna 1903. március 1-jén látta meg a napvilágot Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron járt színiiskolába, színpadra először 1923-ban lépett Temesvárott, később pedig Tordán, Marosvásárhelyen, Aradon. A későbbi drámai színésznő itt még főként zenés darabokban, operettekben szerepelt, sokszor csak kóristaként. Gyakran kesergett emiatt, hiszen nagy szerepekre vágyott, s egy kétségbeesett pillanatában még öngyilkossági kísérletet is tett, életét csak a gyors orvosi segítség mentette meg. Meglehet, szánalomból, az aradi színidirektor ezután jelentős feladatokat adott neki – így figyelt fel rá az odalátogató nagy hírű pesti színigazgató, Beöthy László, aki felhozta a fővárosba, ahol végre elindulhatott a siker felé vezető úton. S bár kivételes karriert futott be, élete utolsó időszaka mégis szörnyű körülmények között telt…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magyar állampolgárként született Johnny Weissmüller először sportolóként, majd az eredeti Tarzan filmek legendás főhőseként vonult be a történelembe. A mozisztár sikert sikerre halmozott, végül mégis szegénységben, magányosan távozott az élők sorából.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...