Sztárok

"Évekig tartott kiheverni ezt a traumát" - Csányi Rita a bántalmazásáról írt dalt

Együtt a nőkért

A járvány alatt, a bezártság és a fokozódó létbizonytalanság szorító gyűrűjében súlyosodtak és megsokszorozódtak a bántalmazó kapcsolatok, két-háromszoros mértékben, nemcsak itthon, szinte mindenütt - emlékeztet az alapítvány. Ez az év sosem látott léptékkel mutatta meg, mennyire fontos a szolidaritás, úgy az egyén, mint a társadalom szintjén. A The Anahit új dala a nők elleni erőszak megállításának himnusza is lehetne, Rita pedig hitelesebben nem is képviselhetné az ügyet.

"Kamasz voltam, mikor a Deák téren egy lángoló dobozt kis híján a fejemre dobtak. Miután elkiáltottam magam, ketten lefogtak, a harmadik pedig ököllel arcba vágott négyszer. Mivel gyűrűt viselt a támadóm, felszakadt az arcom és hazafelé azon gondolkoztam, hogyan tüntessem el a vért, hogy ne vegye észre otthon az anyukám. Persze, végül elmondtam, könnyek között. Szörnyű volt, évekig tartott kiheverni ezt a traumát. A legrosszabb az volt, hogy ezt többen végig is nézték, és nem mertek beavatkozni, mint ahogy a legtöbb bántalmazás során félrenéznek az emberek nemtörődömségből vagy önvédelemből... Nem tettem feljelentést, mert nem hiányzott a lelkemnek a dolog és nem is ismertem a támadómat. Egyszerűen csak megpróbáltam túltenni magam rajta, de sosem fogom elfelejteni" - mesélte riporterünknek az énekesnő, aki hangsúlyozza, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is tönkre lehet tenni egy nőt, de talán ezt hajalmosabbak vagyunk a szőnyeg alá söpörni.

"Éltem már bántalmazó kapcsolatban, olyanban, ahol a másik megaláz és elnyom, nem engedi, hogy nőként kiteljesedj. Fájdalmas helyzet ez, hiszen szereted a másikat és nem érted, miért bánt. A bántalmazást ráadásul sok esetben jobb periódusok követik, amikor szeretgetés, ígérgetés vagy egy-egy csokor virág ragtapaszként működik a lelki sebeken. Ezért olyan nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból. Remélem, hogy a dalunk és a nőnapi esemény sok nőtársam szemét felnyitja majd" - folytatta Rita, aki boldogan számolt be róla, hogy a koronavírus-járvány ellenére igen aktív zenekari életet élnek csapatával és folyamatosan azon dolgoznak, hogy külföldre is terjesszék a zenéjüket. Jó úton haladnak, hiszen tavaly a zenekar a magyar zenei exportiroda, a HOTS shortlistjén szerepelt, mint az egyik legexportképesebb hazai együttes.

Az utóbbi hetekben fogy a levegő a rocksztár körül bántalmazási ügyei miatt. Hogy mégis mi az igazság, azt csak az érintettek tudhatják, egy azonban biztos: Manson szakmai élete gyakorlatilag ellehetetlenült. A kínos helyzetről a zenész egyik legnagyobb hazai rajongóját, Cinthya Dictatort is megkérdeztük.

Leadfotó és fotók: Sandor Bikali Photography, András Gábriel

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon...
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.