Tényleg nehezebb dolguk van a nőknek a magyar zenei életben? A sztárok elárulták mit gondolnak erről

Május végén rendezték meg 2025 egyik legexkluzívabb zeneipari eseményét a Nőként a zeneiparban szakmai-és közönségtalálkozót az A38-on, amelyen híres hazai előadók és szakemberek járták körbe azt a kérdést, hogy tényleg nehezebb dolguk van-e a nőknek a magyar zenei életben.

Nőként a zeneiparban

A rendezvény - amelyet Horányi Juli énekes és dalszerző, Németh Netti brandstratéga és Fejes Ada zenei menedzser álmodott meg - fő célja volt, hogy a szakemberek közösen reflektáljanak arra, miért lehet olyan kevés sikeres szóló női előadó Magyarországon. Horányi Juli három éve figyelt fel egy statisztikára, ami megmutatta, hogy milyen kevés a sikeres, szóló női előadó a magyar zeneiparban, ezzel együtt azt is meglátta, hogy ezzel az adattal jóformán senki nem foglalkozik. Célul tűzte ki, hogy aktív kommunikációval felhívja erre a figyelmet, ennek eredményeképp, Németh Nettivel összefogva létrehozta a #nőkéntazeneiparban szakmai- és közönségtalálkozót. A kezdeményezés küldetése, hogy legyen több, sikeres, szóló női előadó. Az érdeklődőket 5 kerekasztal-beszélgetés várta, illetve 20-nál is több vendég a zeneiparból, többek között Caramel, BSW Matyi, Freddie, Puskás Peti, Herceg Erika, Lola, Tóth Vera, Singh Viki, Boggie, Nagy Bogi, Kocsis Paulina, Tóth Abigél (Megasztár), Mihályfi Luca, Szlimmy, Miss Mood x Rico, Alin Nicuta (4S Street), Csepregi Éva, Péter Szabó Szilvia, akik olyan témákat feszegettek, amelyről eddig tabu volt beszélni. A Femcafe a téma elkötelezett támogatója, így médiapartnerként állt a projekt mellé.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ha kíváncsi vagy az eseményen készült összefoglalóra, akkor kattints a videóra:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...