Sztárok

Eleredtek Jakupcsek Gabriella könnyei, amikor a gyermekei arról vallottak, hogy milyen embernek tartják - Videó

A közönség meglehetősen ritkán láthatja Jakupcsek Gabriella gyermekeit, egy friss interjú során azonban ők is megszólaltak. Máris mutatjuk, mit mondtak a jeles televíziósról.

Három gyermek büszke édesanyja

Jakupcsek Gabriellát 1981-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová két évig járt, majd megszakította tanulmányait, mivel úgy érezte, nem válna belőle elég jó színész. Színművészetis évei alatt ismerte meg későbbi férjét, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Máté Gábort, akivel a nyolcvanas években össze is házasodtak. Két közös gyermekük született: Máté Bálint Mór 1985-ben, Máté Marcell Mór pedig 1988-ban látta meg a napvilágot.

A két ember az idők során mégis eltávolodott egymástól. Jakupcsek és Máté egy ingatlancsalási ügy kellős közepén találták magukat, hirtelen lakhatási problémákkal is szembe kellett nézniük, mindezt pedig csak tetézte, amikor kiderült: a közismert színész egy másik nő - Albert Györgyi újságíró - ágyában kereste a boldogságot.

Jakupcsek Gabriella többször nyilatkozott arról, hogy mennyire megviselte a fájdalmas szakítás, idővel azonban túllépett a traumán, és újra szerelembe esett. Kliegl Ádám operatőrrel 2000-ben kötötték össze az életüket, nyolc évvel később pedig megszületett közös gyermekük, Kliegl Emma Róza.

A televíziós már-már kínosan ügyel arra, hogy családtagjait távol tartsa a rivaldafénytől - gyermekeit szinte sosem mutatja meg a nyilvánosságnak, de az is eseményszámba megy, ha egy-egy fotó erejéig közösen pózol a férjével.

Ezért is számít nagy meglepetésnek, hogy egy friss Jakupcsek-interjúban a híresség gyermekei is megszólaltak: kendőzetlen őszinteséggel beszéltek arról, mit is gondolnak az édesanyjukról - szúrta ki a story.hu.

Felkeltettük a kíváncsiságod? Akkor olvass tovább: lapozz a következő oldalra!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.
Utazás
Sokan úgy gondolják, hogy a szállodai szobafoglalás felminősítése kizárólag VIP vendégeknek vagy komoly felárat fizetőknek járnak, pedig ez korántsem igaz. Valójában meglepően egyszerű módszer...