Teljesen magára hagyták a betegeskedő Som Lajost - Már csak egy öröme van az életben

Karda Bea és lányuk is megharagudott rá
A zenész hozzátette, sajnos mostanában volt felesége, Karda Bea sem áll vele szóba, ráadásul közös lányukat sem látja túl gyakran. Egyetlen vágya, hogy a közelgő ünnepeket együtt tölthessék.
"Az exfeleségem, Bea is megharagudott rám, amikor elmondtam a sajtónak, hogy férjhez megy, azóta nem törődik velem. A közös lányunkat is alig látom. Ami örömet okoz az életben, az egyedül a zenekarom. Szeretném, ha karácsonykor együtt lehetnénk mind" - mondta.
Perbe fogta egykori barátait Som Lajos - 25 milliótól szeretné őket megszabadítani
Som Lajos már évekkel ezelőtt kiszállt az általa alapított Piramisból, ám egykori barátai ennek ellenére sem változtatták meg a zenekar nevét. A zenész ezért úgy gondolja, neki is jár valamennyi abból a pénzből, amit a távozása után kerestek.


























