80 éves lett Zorán: így szeretett egymásba az előadóművész és Hegyi Barbara

Barátságból szerelem

Ahogyan a Blikk is írja, Barbara és Zorán kapcsolata barátságból alakult át szerelemmé: a színésznő éppen válófélben volt első férjétől, Balikó Tamástól, amikor elmélyült a kapcsolata a zenésszel – kellett azonban egy kis löket kettőjüknek, amit végül Zorán lánya, Szandra adott meg a két jóbarátnak, aki felvetette apjának, hogy úgy gondolja, Barbara ideális partner lenne az énekes számára. Ekkor azonban még a színésznő férjnél volt, nemsokkal korábban született Balikótól gyereke, ám a közös munka során Zorán és Barbara közelebb kerültek egymáshoz. Időközben a színésznő házassága is megromlott, ezután pedig már nem volt visszaút: a két híresség egyre többet beszélgetett egymással, egyre többet voltak együtt, amire Barbarának szüksége is volt, ugyanis nehezen élte meg a válását, hiszen sokáig küzdött azért, hogy megmentse a házasságát, és azt sem szerette volna, hogy lánya, Rozi olyan családban nőjön fel, ahol a szülők már nincsenek együtt. Végül azonban a színésznő beadta a válókeresetet, Zorán pedig megmutatta neki, hogy miért érdemes bízni egy tönkrement házasság után is egy férfiban: szerelmük végül tündérmese lett, amiben a zenész lányának is nagy szerepe volt, aki mind a mai napig támogatja a 18 éve boldog házasságban élő párt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Apple korábbi vezérigazgatóját furcsa módon helyezték végső nyugalomra.

Leadfotó: Facebook/zoran.hu

Oldalak

Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.