Erre senki sem számított: megdöbbentő, ki búcsúzott ezúttal a Sztárban sztár című műsortól

Látványos előadásoknak lehettünk szemtanúi

A zsűrit illetően ezen a héten a brutálisan szexi Tóth Andi bizonyult a legszigorúbbnak, aki több alkalommal is 9 pontot adott olyan versenyzőknek, akiket az ítészek közül mindenki más a maximális pontszámmal jutalmazott. Egy biztos, a hangulat annak ellenére is remek volt, hogy Andi nem volt olyan lágyszívű, mint a többiek: Marics Peti, Papp Szabi és Kökény Attila is remekül szórakoztak, Lékai-Kiss Ramónával karöltve sokat nevettek, de az est végén ismét elérkezett az a pont, ami a legizgalmasabbnak bizonyult, hiszen kiderült, ki az, aki jövő héten már biztosan nem mutathatja meg tudását. A második körös szavazás végén a zsűri az utolsó három helyezett közül (Kamarás Iván, Tarján Zsófia és Schoblocher Barbara) ismét megmenthetett valakit: ezúttal Barbarára esett a választásuk, így már biztos volt, hogy Iván és Zsófi közül kerül ki az, aki számára véget ér a műsor. A 9. évad második kiesője végül Tarján Zsófi lett, aki fantasztikusan teljesített, mindenki legnagyobb döbbenetére azonban érzékeny búcsút kellett vennie a Sztárban sztártól.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Paul Walker lánya, Meadow mára már felnőtt nő, aki a modellkedéssel keresi a kenyerét, és nem lehet elmenni a tény mellett, hogy gyönyörűbb, mint valaha.

Leadfotó: Facebook/sztarbansztar

Oldalak

Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.