Sztárok

Erre senki sem számított: megdöbbentő, ki búcsúzott ezúttal a Sztárban sztár című műsortól

Újabb versenyzőtől kellett elköszönnie a műsor nézőinek, ami ezúttal talán még fájóbb volt, mint legutóbb, hiszen most minden sztár remekül teljesített, és mindenki a maximumot nyújtotta.

Parádés átalakulásokat láthattunk

Múlt héten startolt el a Sztárban sztár 9. évada: a műsor 11 versenyzővel vette kezdetét, ám a nézőknek már az első adás után el kellett búcsúznia a nagyszerű Zdroba Patriktól, így most vasárnap már csak 10 híresség mutathatta meg, mennyire tud jól egy ismert előadó bőrébe bújni. Ezúttal is fantasztikus produkciókat láthattunk: Schoblocher Barbara például remekül alakította Britney Spearst, míg Judy egy hihetetlenül látványos show keretein belül énekelte Pink egyik legismertebb dalát. Kamarás Iván a tetovált magyar rapper, Hiro Párizs című dalát énekelte, Valkusz Milán pedig Zséda slágerével készült, amiért meg is kapta a zsűritől a maximum 50 pontot. A pontszámok alapján a tabellán több holtverseny is kialakult, de a nézői szavazatok ezúttal is teljesen átalakították a végeredményt, így egy olyan versenyző esett ki, akire talán senki sem számított.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.