A Szívek szállodája egykori sármos szépfiúja alaposan megváltozott: a sorozat Jess Marianója dögös férfivá érett

Milo Ventimiglia alaposan megváltozott az évek alatt: a helyes tinifiúból szexi férfivé nőtte ki magát, 46 évesen pedig brutál szexi.

Emlékszel még rá? Ő volt minden lány nagy kedvence

A Gilmore Girls, azaz a Szívek szállodája letarolta az egész világot: a 2000-es évek egyik legnépszerűbb sorozatává nőtte ki magát Lauren Graham és Alexis Bledel főszereplésével. Hét éven át élvezhettük Lorelai Gilmore, valamint lánya, Rory Gilmore kalandjait, akiknek életében volt minden: családi problémák, bonyolult barátságok, na meg persze szerelem annak minden nehézségével együtt, de a produkció körbejárta a generációs különbségek és a társadalmi osztályok témakörét is, így nem csoda, hogy a Szívek szállodáját nagy kritikai elismeréssel fogadták, 2007-ben még a Time „minden idők 100 legjobb sorozatának” listájára is felkerült. A rajongók tehát érthető módon csalódottak voltak, amikor 2007-ben leadták az utolsó részt, de majd 10 évvel később, 2016-ban a Szívek szállodája visszatért egy 4 részes minisorozatként a Netflixen, így volt ok az örömre is azok számára, akik nosztalgiázni szerettek volna. 16 év telt tehát el a befejező rész óta, a szereplők pedig azóta alaposan megváltoztak: a produkció szívtiprója, a 2000-es évek imádott tinisztárja Milo Ventimiglia például már 46 éves lett idén júliusban, régi kamaszfiús bájának pedig immáron nyoma sincs. A sorozat Jess Marianója ugyanis sármos, szexi férfivé nőtte ki magát, szakállal és hosszabb hajjal már fel sem ismernénk az utcán. Galériánkban mutatjuk, hogy néz ki ma az egykori tinibálvány!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lucy Lawless a 90-es évek egyik legnagyobb sorozatsztárja volt, s bár hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett, ma már valószínűleg te is elmennél mellette az utcán, olyan sokat változott.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.