Szinetár Dóra: Bátorság kell ahhoz, hogy vállaljuk a véleményünket

Szinetár Dóra egyszerre édesanya, művész és idén már az UNICEF jószolgálati nagykövete is. A Jászai Mari-díjas színésznő őszintén mesélt cseppet sem hétköznapi életéről, családjáról, a siker titkáról, a bátorság és a felelősség fontosságáról a Femcafe.hu-nak.

Alig néhány napja az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövetének választottak. Hogyan fogadtad a felkérést?
Évek óta együtt dolgozunk és folyamatosan vannak ötleteim, hogyan lehetne segíteni a rászoruló gyerekeken, így nagyon örültem, amikor rám esett a választásuk. Azt tapasztalom, hogy a segítségkérés kapcsán sokszor falakba ütközünk a cégeknél, így most én lehetek az a kapocs, ami elősegíti a közös munkát. Bízom abban, ha az ember elmondhatja magáról, hogy jószolgálati nagykövet, talán nyitottabbak lesznek az emberek arra, hogy kérhessünk tőlük. Szerencsés vagyok, mert engem már gyerekkoromban megtanítottak a szüleim kérni, ami egy nagyon komoly képesség. Emellett pedig nagyon tudom értékelni azt is, ha kapok.

Miben látod a siker titkát?
Sok olyan kollégám van, aki azért tud sikeres lenni ebben a szakmában, mert annyira hányattatott sorsa volt gyerekként, hogy bizonyítani akart. Nekem a családom segített sokat abban, hogy érezzem, számíthatok valakire és van mögöttem egy stabil háttér. Mindent megtettünk egymásért és ez biztonságot adott, ami által ma már sokkal merészebben merek beleállni dolgokba. Az embernek kell egyfajta bátorság, hogy felvállalja a véleményét és tudja, hogy akik szeretik azok mellette állnak, bárhogy is dönt.

Már gyerekszínészként is ismert voltál, majd 14 évesen jött az énekesnői karrier. A lányod is közel ennyi idős most. Belőle is művész lesz?
Ma már mást jelent a művészi tevékenységgel járó ismertség, és ugyan nem múlt el olyan sok év, mégis nagyon más világban élünk, mint amikor én voltam tinédzser. Magával a művészi léttel természetesen semmi bajom és fantasztikus dolog a szakmám, csak ezzel már együtt jár egy olyan fajta ismertség, ami nagyon furcsa dolgokat von maga után. De persze van egy óriási pozitív oldala is: a legnagyobb értéket tudom közvetíteni, az információt. Ezáltal pedig nagykövet lehetek.

Mi a feladata egy UNICEF nagykövetnek?
Bízom abban, hogy az ember mindig szebb és jobb világot akar, mert így vagyunk összerakva. Ha pedig változást akarunk elérni, akkor elsősorban a gyerekeket kell ezzel megtalálni. Amiben igazán változás lehet, az a felnövekvő generáció, akikhez el kell juttatni az információkat: például, arról, hogy milyen jogaik vannak, sosem kifelejtve, hogy emellett milyen kötelességeik. Hiszen senki ne gondolja, hogy a gyerekjogokkal kapcsolatos felvilágosítás abból áll, hogy mit követelhetnek ki maguknak. Itt elhangzik mindig az is, hogyha az egyiknek joga van ahhoz, hogy őt ne bántsák, akkor nyilván neki sem szabad bántani másokat. Legfontosabb feladatom az, hogy megszólítsak másokat, és optimális esetben a népszerűséget erre nagyon jól lehet használni.

De ennek megvannak az árnyoldala is.
Igen. Például tavaly a szoptatás kapcsán készítettünk fotósorozatot, amire nagyon büszke vagyok. Ez a kampány kimondottan azt kívánta közölni, hogyha csak az egészségi állapot és az életkörülmények nem mondanak mást, akkor egy anyuka szoptassa a kisbabáját, mert ez nagyon fontos dolog. Majd miután az ember kiáll egy ilyen dolog mellett, nem győzi törölgetni a szitkozódó kommenteket a különböző platformokon. Megvan a tömegekkel való kommunikációnak a maga nehézsége is.

Szinte nyitott könyv az életed a közönség számára. Hogyan tudod megőrizni mégis a magánszférád?
Néhány évvel ezelőtt a budapesti Operettszínháznak, ahol társulati tag voltam, a kommunikációs osztálya nagyobb hangsúlyt fektetett a sajtóban a művészek magánéletére, mint művészeti tevékenységükre. Engem ez különösen érintett, mivel a korai pályakezdésem miatt egész életemben nagyobb figyelem kísért. Sajnos, ha nem akartam válaszolni az újságírók kérdéseire a magánéletemmel kapcsolatban, ők akkor is válaszoltak helyettem. Ami ebben nehéz, hogyha egyszer elkezded megmutatni az életed, akkor egy idő után már muszáj mutatni, különben jönnek a kérdések, hogy miért nem mutatom meg például a gyerekeim arcát.

Ennyire szigorú vagy ebben a kérdésben?
Négy éve, amióta a UNICEF-fel együtt dolgozom, különösen tisztában vagyok a gyermekjogokkal, így nem szeretném mutogatni a gyermekeimet, az ő akaratukon kívül. Viszont a magánéletem bizonyos részeit nem érzem hétpecsétes titoknak, és mivel visszafelé már nem tud épülni egy ilyen történet, a férjemmel megpróbálunk ügyesen lavírozni, és amennyit még nem érzünk valóban a magánszféránkba való betekintésnek, annyit megmutatunk a civil életünkből is.

Ez azért nagy felelősség.
Van az embernek egyfajta felelőssége, jószolgálati nagykövetnek lenni nagy büszkeség, időt és energiát igényel, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, ami nem feltétlenül szükséges a családom boldogságához. De felnőtt ember vagyok, elmúltam negyven éves, van három gyerekem és itt élek ebben a világban. Felelősségem van. Ezt az emberek szeretik elfelejteni, és eltolni maguktól. Fontos lenne felhívni a figyelmet arra, hogy nemcsak azokért vagyunk felelősek, akikkel egy légtérben mozgunk, hanem minden olyan élőlényért, amelyre valamilyen hatással vagyunk. Nekem most ez a dolgom.

Mindig is ennyire határozott voltál, vagy az élet edzett arra, hogy kiállj magadért?
Figyelem magamat és évről évre egyre határozottabbak a döntéseim, egyre kevésbé foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólam. Egy bizonyos kor után az ember életében eljön egy pont, amikor már nem fog megváltozni a véleménye bizonyos témákról. Legyen szó a gyermekjogokról, a "cyberbulling"-ról vagy a szoptatásról, ezekben a kérdésekben már ki tudok állni a véleményemért. Egyszerűen muszáj, hogy az emberek kiálljanak magukért- és pont erről szól az UNICEF is - , hogy vannak - főként a gyerekek - akik nem tudják ezt megtenni. Ezért vagyunk mi.

Változott a véleményed, vagy látásmódod a világról, amióta közelebbről is megismered a szervezet munkáját?
Rengeteg kép készül szerte a világban a mélyszegénységben élő, sokszor alultáplált gyerekekről. Ha ezeket megnézzük, ha csak egy pillanatra is, de eszünkbe jut, hogy „úristen, de jó nekem”. Az Ébresztőóra nevű programunk pont erről, az érzékenyítésről szól. Ezeken a foglalkozásokon bemutatjuk például azt a segédeszközt, amivel a gyerekeknél az alultápláltságot mérik. Ez egy kis papírszalag, amit, ha ráhúzok a mutatóujjamra, akkor kiteszi azt a vastagságot, ami a felkarja egy súlyosan alultáplált afrikai kisgyereknek. De ott van a hatalmas, szinte elképzelhetetlen nagyságú vizesballon is, melyben a tiszta ivóvizet szállítják nemcsak az egzotikus Afrikába, hanem bizony a szomszédos Ukrajnába is, ahol bizonyos területeken szintén nincs tiszta ivóvíz. Ezzel az ember ritkábban szembesül, pedig érdemes egy kicsit kinyitni a világra. Sokszor csupán önzésből is, hiszen ha van gyereke, akkor gondolhat arra is, hogy lesznek unokái vagy dédunokái, akik ugyanezen a Föld nevű bolygón élnek majd.

Egyszerre vagy édesanya, színésznő, énekesnő és már nagykövet is.
Hogyan tudsz mindenben maximálisan helytállni?

Mindig is úgy éreztem, hogy ha este lefektettem a gyerekeket és letettem a színházat, még vannak szabad agyi kapacitásaim. A színház inkább a lényem emocionális részét veszi igénybe, ott az agyamat nem kell a végtelenségig járatni. Amikor a színpadon vagyok, a szívem-lelkem kell használnom, de az agyamat annyira nem. A gyereknevelés sem ilyen jellegű agytorna. Én pedig úgy vagyok összerakva, hogy estére még marad gondolkodni valóm, akár a világ nagy dolgairól, akár a következő koncertemről.

Ami egy különleges jótékonysági rendezvény lesz.
Bizony! Mivel a szervezetnek pénzre van szüksége ahhoz, hogy segítséget nyújthasson a rászoruló gyerekeknek, én is adománygyűjtésbe kezdtem. Október 31-én egy nagyszabású jótékonysági koncertet szervezek a zenésztársaimmal, akikkel egy kis örömzenélést tervezünk ősz végére. A számomra kedves műfajok csendülnek majd fel, keverednek a musical dallamok a klezmer hangjaival, a népdalokkal és az etno-cigányzenével, amiben Dés László, Jávori Ferenc „Fegya”, a Romengo együttes és Szirtes Edina Mókus közreműködik majd.

A legendás német zenekar 1974-ben lépett először közönség elé, idén augusztusban pedig Kaposváron koncerteznek a tagok.

Fotók: UNICEF

Oldalak

Szólj hozzá Te is!