Sztárok

Szíj Melindát már hazaküldené a Megasztár zsűrije

Hiába hangoztatja már hetek óta a Megasztár zsűritagjai, hogy a legjobban nem Melinda teljesített, sőt a még játékban lévő csapattársait is rendre alulmúlja, a közönség mintha meg sem hallaná a kritikákat.

Mester Tamás már nem egyszer mondta el, hogy Kökény Attilát és Kállay-Saunders Andrást látná szívesen a végső döntőben, és szíve szerint Melindát ejtené ki, a múlt héten mégis Andrástól kellett búcsúznunk, mivel a zsűri inkább Tolvai Renátát mentette meg. Friderikusz Sándor pedig kertelés nélkül kijelentette, hogy Melindának pszichológiai segítségre van szüksége már-már kóros önbizalomhiánya miatt, bár lassacskán már csak ő marad az énekesnő pártfogoltja a zsűritagok közül.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A múlt héten a zsűri szerint Melinda nyújtotta a leggyengébb produkciót, így neki kéne távoznia a versenyből, de a nézők változatlanul rá szavaztak a legtöbben, Melindának most sem kellett a zsűri elé járulnia. Szíj Melinda úgy látszik, az angol Susan Boylehoz hasonlóan már meghódította a nézők szívét és szavazatit, de hogy kiderüljön, végül ki tudhatja majd magáénak az „Év hangja” című megtisztelő elnevezést, még két hetet kell várnunk.
 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt rejtett áramfaló berendezés, amit még ma érdemes kihúznod a falból.
Home&Design
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most azonban valami egészen furcsa történt. A trend visszatért, de...
Utazás
A szlovén tengerpart sokak bakancslistáján még mindig nem szerepel előkelő helyen, pedig néhány nap alatt képes teljesen átírni azt, amit a tökéletes európai kikapcsolódásról gondolunk. Pálmafákkal...
Sztárok
Valóságos protokollháború robbant ki a hétvégi királyi menyegző után. Kamilla királynő olyan öltözékben jelent meg az ünnepségen, amellyel porig tiporta a legfontosabb esküvői hagyományt.
Fashion&Beauty
A gyöngyös táskák idén nyáron mindenhol feltűnnek – és nem véletlenül. Ezek a különleges kiegészítők egyszerre romantikusak, elegánsak és játékosak, miközben a legegyszerűbb outfitet is pillanatok...
Home&Design
Sokan nem hallottak még a mályvarózsáról, ami a muskátlik mellett is remekül érzi magát.