Csak néhány boldog év adatott meg neki: halála napjáig titkolta betegségét az Abigél színésznője

Szerencsi Éva súlyos betegség következtében vesztette életét, férjével azonban az utolsó pillanatig bíztak a gyógyulásában és abban, hogy végül minden jóra fordul.

Túl korán hagyott itt minket

Szerencsi Éva korának egyik legkedveltebb és legszebb színésznője volt, aki számos színdarabban és filmben bizonyította be a tehetségét, a legnagyobb sikert azonban az Abigél című, négyrészes tévésorozatban aratta a főhősnő, Vitay Georgina megszemélyesítőjeként. Pályája a József Attila Színházban indult, 1979-től egy évadon át a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, majd a következő kilenc évadban ismét a József Attila Színházban lépett a közönség elé, az érdeklődők emellett láthatták a Budapesti Kamaraszínház, azt követően, 2001-től a Ruttkai Éva Színház produkcióiban is. Ám hiába lett nagy sztár, később nagy ívben elkerülték a szerepek és a lehetőségek, a szakma mellőzni kezdte, emiatt súlyos anyagi gondokkal is küzdött. Mindeközben a magánélete sem alakult felhőtlenül: szakított élete szerelmével, s mire ismét rátalált a boldogságra, újabb nehézségekkel kellett szembenéznie – szervezetét súlyos betegség támadta meg, ám ő az utolsó pillanatig abban bízott, hogy végül minden jóra fordul…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

David Niven kivételes karriert futott be filmsztárként: az Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas angol színésznek számos felejthetetlen alakítást köszönhetünk, élete utolsó időszakában azonban egy súlyos betegség miatt már a munkához sem volt ereje.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...