Sztárok

Meglepő titkokat árult el szakításáról a magyar szépségkirálynő: "Azt a két hetet, amin végigmentem, nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani"

Szarvas Andi április elején szakított a vőlegényével. A Miss World Hungary egykori győztese három és fél éves kapcsolatot zárt le a közelmúltban, s most arról is köntörfalazás nélkül mesélt, hogy élte át a legfájdalmasabb pillanatokat.

Még a szeretetnyelvük is más volt

Három és fél éves kapcsolata végére tett pontot a közelmúltban a korábbi magyar szépségkirálynő, Szarvas Andi. A Femcafe április első felében számolt be róla, hogy a 2018-as Miss World Hungary győztese immár újra a szingli nők táborát gyarapítja. "Emésztettem magam a történtek miatt, de már belátom, ennek így kellett lennie. Most kezdek jobban lenni, erősödni, és a lelki világom is a helyére került. Ez a nagyszerű családom és a csodálatos barátaim nélkül nem sikerült volna. Hálás vagyok nekik" - fogalmazott április elején a gyönyörű celebritás, aki azt mondta, korábbi vőlegényével még a szeretetnyelvük is más volt. "Én tényleg hittem abban, hogy együtt fogjuk leélni az életünket, azért is mondtam igent, amikor feleségül kért. Számomra ez komoly elköteleződés volt, nemcsak egy gyűrű. Rájöttünk, hogy nem tudjuk megadni a másiknak azt, amire vágyik" - magyarázta szűk két héttel ezelőtt az egykori szépségkirálynő, aki a TV2 Mokkájában újabb részleteket árult el arról, hogyan is élte meg a szakítás legfájóbb pillanatait. Lapozz a folytatásért!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Dobó Ági varázslatos környezetben tölti a tavaszt: férjével, Kis Csabával Costa Ricára utazott, és ha már arra járt, néhány vérpezsdítően szexi fotóval is megörvendeztette követőit.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...
Fashion&Beauty
A 2025-ös szezon legizgalmasabb alapdarabja minden öltözéknek új értelmet ad. Akár elegáns, akár sportos, akár bohém stílust választasz, ez a ruhadarab pillanatok alatt formálja a sziluettet, és a...
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...