Sztárok

Szabó Zsófi kedvese félmeztelenre vetkőzött: Shane Tusup olyan kockahasat villantott, hogy neked is tátva marad a szád

Az eddig sem volt titok, hogy Shane Tusup egy igen jóképű és sármos férfi, de félmeztelen képével most azokat a nőket is elbűvölte, akik eddig nem rajongtak az edzőért.

Foglalt a szíve

Mára már mindenki tudja, hogy Shane Tusup szívét a gyönyörű Szabó Zsófi rabolta el: kapcsolatukat sokáig próbálták megóvni és védeni az emberek kíváncsi szemei elől, azonban nemrégiben bevallották, hogy bizony egy párt alkotnak. Azóta számos részlet látott napvilágot szerelmükről, például, hogy Shane magyarul tanul Zsófi kedvéért, illetve a műsorvezető már az edző édesanyjával is találkozott. A szerelmesek háza táján tehát hatalmas a boldogság, bár ezt nem verik nagy dobra, hiszen magánéletüket továbbra is szeretnék megtartani maguknak, teljesen érthető okokból kifolyólag. Közös képpel még december elején debütálták, amikor a Hot Magazinban először beszéltek kapcsolatukról: akkor aztán érkeztek a gratulációk, valamint a bókok, mennyire jól mutatnak egymás mellett. Szó mi szó, két szép emberről van szó, akik külön-külön is remekül néznek ki, együtt azonban igazi álompár – nos, Shane most ismét bebizonyította, hogy bizony Zsófi egy hozzá méltó és hozzá illő ember mellett kötött ki. Tusup női követőit most egy félmeztelen képpel vette le a lábukról, és bizony nem egy ember kezdett irigykedni a csinos műsorvezetőre a fotót látva – galériánkban mutatjuk!

„Ő és én. Egy nap mindennek értelme lesz, és rájössz, hogy minden okkal történt” – fogalmazott Shane egyszerűen első közös fotójuk leírásában. Az egyszerű, de annál többet mondóbb mondatból bizony mindenki számára kiderült, hogy az edző mennyire szerelmes szíve választottjába.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Instagram/shanetusup

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.