Szabó Magda fájdalma: egész életében erről álmodozott a legendás írónő, vágya azonban sosem teljesülhetett be

2007. november 19-én hunyt el a magyar női irodalom legismertebb képviselője, a XX. század egyik legmeghatározóbb hazai írója. Szabó Magda már életében fogalommá vált, nagy álma azonban sosem teljesült be.

Generációk nőttek fel a regényein

Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben: a majdani művésznő volt az egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb és legtöbbet fordított írónő a múlt században – s bár regény- és drámaíróként tett szert óriási népszerűségre, eredetileg költőként szeretett volna alkotni. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle, elbocsátották a tanári állásából, s egészen 1958-ig nem publikálhatott – ekkor tért vissza, immáron regény- és drámaíróként, élete onnantól kezdve pedig igazi sikertörténet lett. A Freskó és Az őz című könyvei egy csapásra ismertté tették Magyarországon, az évek során pedig számos emlékezetes művel írta be magát örökre a történelembe: életművében ugyanúgy megtalálhatók a gyermeknek szánt és ifjúsági regények, valamint az önéletrajzi ihletésű könyvek is – gondoljunk csak az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise című művekre. További részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szabó Magda megkerülhetetlen a magyar irodalomban. Ahogyan számos gyermek a nagysikerű Harry Potter-sorozatnak köszönheti az olvasás szeretetét, úgy Szabó Magda könyvei a felnőttek számára hozhatják el ugyanezt. Íme a Kossuth-díjas író, költő és műfordító három kihagyhatatlan regénye (a lista szubjektív).

Leadfotó: Fortepan / Hunyady József

Oldalak

Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...