Sztárok

Kulcsár Edina után Csuti is továbblépett: itt az első közös fotó új barátnőjével

Titokzatos hölgy rabolta el Szabó András Csuti szívét, akivel már az első közös fotót is megosztotta közösségi oldalán. A kapcsolat még nagyon friss, egyelőre az ismerkedési fázisban tart, a páros azonban már egy közös utazáson is túl van, kézen fogva sétáltak Madridban.

Már Csuti sem szingli

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti januárban jelentették be, hogy hat év után külön utakon folytatják. Sokat küzdöttek házasságuk megmentéséért, elsősorban két gyermekük, Medox és Nina érdekében, de végül mindketten úgy látták jobbnak, ha inkább elengedik egymás kezét. Kisfiukat és kislányukat továbbra is közösen, együttműködésben és szeretetben nevelik. Mint ismeretes, Edinára hamar újra rátalált a szerelem a rapper G.w.M. személyében, és most, három hónappal később kiderült: Csuti is ismét randizik, új barátnőjéről a Reggeliben árult el néhány sejtelmes információt.

Csuti a beszélgetés során elmondta, hogy miután maga mögött hagyott sok mindent, plusz erőt adott neki többek között az is, hogy nem egyedül van. Szíve választottjáról nem sok részletet árult el, egyelőre azt tudni róla, hogy nem szőke, nem is barna hajú, és hogy civil a hölgy. Bár még nagyon a kapcsolat elején járnak, nemrég három napot közösen töltöttek el a spanyol fővárosban. „Két-három napra szerintem el lehet menni egy ismerkedési fázisban. Madridban egy fokkal egyszerűbb kézen fogva sétálni, mint Budapesten. Ha napvilágot lát, akkor napvilágot lát, nyilván elmondjuk, hogy ez éppenséggel hol tart: rohadtul az elején” – fogalmazott az üzletember, akit Madrid városa is teljesen lenyűgözött. „Madrid is nagyon jó volt, én soha nem voltam még, szerettem is volna menni, mivel minden ismerősöm azt mondta, hogy zseniális. Nagyon felvilágosult eszmék által vezérelt a város, nagyon sok a turista, nagyon sok az olyan látnivaló, amit érdemes megnézni. Számomra a Mercado, a híres tapasos piac este, egy vacsorára zseniális élmény volt. Elképesztően jó a hangulat, az egész város lüktet” – osztotta meg a nézőkkel Csuti, aki többek között egy hónappal ezelőtt meglepetés-szülinapjáról és épülő lakásáról is mesélt, illetve arról, miért tartja fontosnak az ukrajnai menekültek segítését.

A teljes beszélgetést itt tudod visszanézni:

Csuti azóta az első közös képet is kitette az Instagramra, amit következő oldalon megnézhetsz. Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.