Sztárok

Alig takarta valami Stohl Lucát, bevállalós fotót posztolt a csinos műsorvezető

Lélegzetelállító helyen nyaral Stohl Luca, amit követőinek is megmutatott. Egyik képén megszabadult a bikinifelsőjétől és félmeztelenül pózolt, mutatjuk a csodás fotót.

Egy nyaralás képei

Számos nagy változást élt meg a szakmai és a magánéletében is Stohl Luca az elmúlt időszak során. Amellett, hogy a TV2 műsorvezetője nemrég menyasszony lett, az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy van élet a tánc után. Stohl András színművész-műsorvezető lánya táncművészként végzett és a képernyő mellett a színpad is fontos szerepet játszik az életében. „A meglévő darabjaimat ugyan viszem tovább és a felújításokon is részt veszek majd, de mivel a riporteri feladat komoly elfoglaltság, új premiert már nehezen tudok vállalni” – árulta el pár hete a Blikknek Stohl Luca, aki bevallotta, egy táncművésznek nem könnyű megválni a színpadtól, hiszen évtizedek munkáját fektette abba, hogy táncolhasson.

Stohl András legidősebb lánya már a Tények Plusz riportereként dolgozik, amely egész embert kívánó feladat. A munka mellett azonban szerencsére a jól megérdemelt pihenésre is akad ideje. Vőlegényével Franciaország felé vették az irányt, ahol csodaszép helyeken jártak, minderről pedig Luca közösségi oldalán képeket is láthatunk. Mutatjuk a legjobbakat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel a galériánkat!

A sikeres színésznő háromszoros édesanya, így ha valaki, ő elég rutint szerzett a témában.

Leadfotó: facebook.com/stohlluca

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A macskák viselkedése sokszor rejtélyesnek tűnik, pedig számos szokásuknak egészen logikus magyarázata van. Ha a te cicád is rendszeresen az ágy végében, a lábadnál telepszik le éjszakára, érdemes...
Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.
Egészség
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Lifestyle
Hivatalosan is bejelentették a nyár legnagyobb hazai sporteseményét: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid a Ferencvárossal csap össze.
Sztárok
Gólyahír és aggodalom a színésznő családjában: megszületett Becca Tobin kislánya, de a koraszülött csecsemőt orvosi megfigyelés alatt tartják.